Celeb

Váratlanul nyírták ki a Heti Hetest

kbv

Létrehozva: 2017.02.23.

A producerének fogalma sincs, miből fog élni, a stáb nem köszönhetett el a nézőktől – így ért véget a Heti Hetes, amelynek készítői nem voltak felkészülve a feketelevesre.

Tizenhét év után nem lesz több Duna-parti dumaparti, se politika, botrány, se sztárhegyek. Minden előzetes bejelentés, indoklás nélkül ugyanis tegnap kiderült: megszűnik a Heti Hetes. A műsor egykor az RTL Klub egyik legnézettebb produkciója volt, ám néhány éve megcsappant az érdeklődés iránta, majd átkerült az RTL II-re. A nézőszám ettől kezdve jelentősen visszaesett. Sokak szerint a Heti Hetes ellaposodott, kiüresedett.

Bajor Imre, Gálvölgyi János, Hernádi Judit, Havas Henrik egy-egy jól sikerült poénját mégis évekig idézték baráti társaságok, Kern András „elfogott levelei” önálló életre keltek. A műsor 669 adást élt meg, tizennyolcadik évadának első adása jövő héten került volna a képernyőre. Azt hónapok óta tudni lehetett, hogy az RTL vezetői elégedetlenek, az új évadra a szokásos negyven rész helyett már csak tizenhatot rendeltek meg, végül pár hete azt is lemondták.

Meg akartuk kérdezni az RTL Klubot a megszüntetés okáról, ám Kolosi Péter programigazgató csak a HVG.hu-nak nyilatkozott. „Akkora átalakítás kellene ahhoz, hogy a műsort a modern időkhöz fazonírozzuk, hogy a végeredmény már nem is a Heti Hetes lenne. Mostani formájában ugyanis már nem való a 2010-es évek második évtizedéhez, és ezt a nézettségi adatok is alátámasztják” – indokolt Kolosi.

Ónodi György, a műsor producere már készségesebb volt. – Néhány héttel ezelőtt szólt az RTL Klub vezetősége, hogy mégsem kér több részt. Külsős cégként gyártottuk a produkciót, így nem tartoznak magyarázattal, nem is kaptam. Nem tudom a valódi okát, hogy miért szűnik meg a Heti Hetes – mondta Ónodi, akit szembesítettünk a  váddal, hogy a műsor felett eljárt az idő.

– Ha valaki most megnézi az első adásokat, szerintem maga is rájön, hogy a mostaniak sokkal jobbak. A baj inkább az lehet, hogy amikor a műsor átkerült az RTL II-re, az még nem volt országos csatorna, így érthető, hogy esett a nézettség. De mára elértük a csatornaátlagot – magyarázta Ónodi, aki hangsúlyozta: a nézők szeretik a produkciót, rengeteg biztatást kaptak.

A szakembernek azért is kellemetlen a műsor megszűnése, mert eddig teljesen az RTL Klubtól függött a megélhetése. – Tizenkilenc éve gyártok az RTL Klubnak. A többi közt a Gálvölgyi-show, a Mónika-show, a Kész Átverés, a Csíííz fűződik a nevemhez, de mára csak ez az egy műsorom maradt. Természetesen megvisel, hogy vége lett, nagyon szép tizenhét év volt – mondta Ónodi, aki már gondolkodik a jövőn.

– Nem szeretném kijátszani az RTL Klubot, a név az övé, békében és barátságban váltunk el, hamarosan egy vacsorán köszönünk el egymástól. Én pedig nem készítek más csatornán közéleti műsort. De valamiféle netes folytatáson gondolkozunk, és biztos, hogy írok egy könyvet – mondta a főszerkesztő, aki egyetlen dolgot bán csak: mivel a tavalyi évad végén nem tudták, hogy az lesz az utolsó adás, nem köszöntek, és most már nem is köszönhetnek el a nézőktől. Ónodi így ezt lapunkon keresztül tette meg: Szevasztok, jó volt veletek!    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192136_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714956310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el