Nyilvánvalóan nem egy, nem két ember kérdezte már meg Puskás Petitől vezetékneve miatt, hogy nem rokona-e véletlenül a legendás futballistának, Puskás Öcsinek? A névrokonság sok megmosolyogtató helyzetre adhat okot, ám volt egy az X-Faktor mentorának életében, amikor inkább pityeregni támadt kedve emiatt. Egy egész stadionnyi ember és egy olasz delegáció ugyanis komolyan vette a névazonosságot, s elhitték, Peti Puskás unokája. Ilyen minőségében díjat is átvett, amit a mai napig őriz – mesélte a mentor Barabás Évinek a Portré című műsorban. Később mi is kifaggattuk arról, hogyan lehetséges ez.
– Édesapám, nagypapám a színész-fociválogatott tagja volt, mint most én is. Ahogy apuval a színházba bementem, a meccsekre is elkísértem. Egyszer Olaszországban játszottak, oda is mentem velük. Öcsi bácsi szintén jött volna Spanyolországból utánunk, de betegsége miatt végül le kellett mondania a kupát. Az olaszok viszont készültek, ünnepséget, interjúkat szerveztek neki. A buszban összeült egy kisebb kupaktanács Nemcsák Károly vezetésével, és azt találták ki, hogy ne okozzunk csalódást, ha Öcsi bácsi nem is, legalább az unokája eljött – mesélte a zenész, aki 12 éves volt ekkor.
– Nehéz és furcsa helyzet volt, hiszen azok az emberek tényleg készültek Öcsi bácsira, várták és rajongtak érte. Mi pedig azt szerettük volna, hogy örüljenek, mert legalább az „unokája” ott van. A meccsen nekem kellett elvégezni a kezdőrúgást, díjakat és okleveleket is átvettem, beszélgettem idős futballistákkal. A helyi újságokba képek és cikkek készültek rólam. Interjút azért nem adtam, arra figyeltünk, hogy tovább ne bonyolítsuk a helyzetet – folytatta Puskás, aki szerette volna jogos tulajdonosuknak eljuttatni a kapott ajándékokat.
– Nem bántam, mert először arra gondoltam, hogy amikor valahogy eljuttatom Öcsi bácsinak a díjakat, találkozhatok majd vele. Végül nem jött össze a találkozó, a szobor még mindig nálunk van, otthon – mondta a The Biebers frontembere.
Puskás Ferenc olimpiai arany- és világbajnoki ezüstérmes magyar labdarúgó, őt tekintik minden idők legjobb magyar futballjátékosának. Nemcsak Magyarországon, hanem szerte a világban ismerik a nevét, ami 2004-ben felkerült a világ legjobb labdarúgóinak névsorát tartalmazó FIFA 100-as listára is. Az Aranycsapatban elért sikerei után Spanyolországba emigrált, ahol a Real Madrid játékosa lett. Spanyol gólkirállyá is választották. Elôször 1981-ben térhetett haza. Puskás 2006-ban, 79 éves korában hunyt el. Mindenki Öcsi bácsija Alzheimer-kórral és egyéb betegséggel is küzdött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.