Harmincévesen Florida csúcsára ért Oláh Noémi. A gyönyörű magyar fitneszmodell karrierje során számos sikert ért el, ezek közé került most be a Miss Bikini Florida cím. Noémi ezt a közösségi oldalán jelentette be egy rövid bejegyzésben.
„Ó, ez már a hivatalos! Izgatottan jelentem be, megnyertem a Miss Bikini Florida 2017 címet!” – közölte a fővárosból származó lány, egy olyan fényképet is mellékelve, amelyen már a verseny győztesének járó szalaggal és a tengeri kagylókból készült koronájával látható.
Természetesen mi is megpróbáltuk elérni a tengerentúlon élő modellt, de eddig nem jártunk sikerrel. Így be kellett érnünk annyival, hogy visszatekintünk a karrierjére, és annak legjelentősebb állomásaira. Noémi 2015-ben, mindössze 19 évesen megnyerte a Miss Hungary versenyt, a kínai világversenyen pedig hatodik lett. Ezt követően eltűnt a nyilvánosság elől egy időre.
Utólag kiderült, már ekkor elkezdte építeni a karrierjét és a testét, fitneszversenyző lett. Alig négy évvel később már vadonatúj mellel, formás, nőies izomzattal pózolt meztelenül a CKM magazinnak. Az erről készült fotósorozat azóta is megtalálható az interneten.
A következő évek a szakmai sikerektől voltak hangosak: 2010 márciusában első magyarként lehetett ott a Schwarzenegger nevével fémjelzett Arnold Classicon, ahol a kategóriájában nyert is. Azóta négyszer szerzett indulási jogot az IFBB Bikini Olympiára, ami állítólag behozhatatlan rekord. A tengerentúlon azonban olyannyira elismert már a szakmájában, hogy gyakran sztárvendégnek hívják meg a különbözô versenyekre.
A CKM-nek 2009-ben adott interjújából kiderül, Noémi sosem szerette a bulikat, a csavargást, és nagyon konzervatív, ami a magánéletét illeti. Vágya akkor a saját család volt, ami a közösségi oldalon vezetett lapja alapján már meg is valósult, ott ugyanis házasként aposztrofálja magát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.