Könnyes szemmel köszöntek el Gundel Takács Gábortól

Könnyes szemmel köszöntek el Gundel Takács Gábortól

MTVA
PUBLIKÁLÁS: 2017. február 18. 04:20
Távozik Gundel Takács a <em>Maradj talpon!</em> műsorából – adta hírül a Bors, most pedig a műsorvezető arról is beszélt, hogy miért mondott fel.
Fái

Van, amihez már nem adhattam a nevemet – indokolta felmondását az Origónak adott interjúban a Maradj talpon! leköszönt műsorvezetője. – Bár a felmondásom egy hosszabb folyamat eredménye, a döntést elég gyorsan hoztam meg, mert úgy alakultak a dolgok, hogy ezt kikényszerítették. Tehát nem készültem rá előre, nem rágódtam rajta hetekig, és a feleségemen kívül nem vontam bele senkit sem – mondta az interjúban Gundel, és arról is beszélt, hogy nem egy konkrét ok miatt állt fel:

– Az utóbbi időben szakmai kérdésekben, illetve az MTVA által ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban használt kommunikációs megoldásokban akadtak olyan döntések, amelyekkel már nem tudtam egyetérteni. Bennem folyamatosan az vetődött fel, hogy a nevemet, az arcomat, a hitelességemet, amiben harminchárom év munkám van, adhatom-e ezekhez a döntésekhez. Eljött az a pillanat, amikor egy­értelművé vált, hogy to­vább nem.

Több balhé is volt a műsor körül, amit a Bors írt meg. Például, hogy lecserélték a stábot, akikkel évek óta dolgozott, és az utolsó pillanatban kizártak egy játékost Maradj talpon!-ból politikai okok miatt. Az újságíró ezekre is rákérdezett.

– Úgy születtek meg bizonyos döntések, hogy engem nem kérdeztek meg (…) Tényleg végig kellett gondolnom, adhatom-e a nevemet mindehhez? Ha ott maradok, azzal gyakorlatilag legitimizálom mások döntéseit. Ha ezzel az én hitelességem sérül, akkor nem fogják nekem elhinni a tévénézők, amit mondok egy műsorban. Mindezt el­mondtam a feletteseimnek is. Kértem, hogy a cég tegyen meg minden tőle telhetőt azért, hogy a hitelességem helyreálljon. Azt is elmondtam nekik, hogy én a magam részéről csak egyetlen megoldást tudok erre, ha felmondok. Meghallgattak, majd végül ebben maradtunk. Felmondtam…

Megkerestük Gundel Takács Gábort, aki azt mondta, nem szeretne erről többet nyilatkozni. Egyszer megtette.

– Az utolsó felvétel után elköszönt, és a stúdióban mindenki állva tapsolt. A legtöbben könnyes szemmel – mesélte egy informátorunk. – Nincs még egy olyan képernyős, akit ennyien kedvelnének. Szeretik a nézők, a játék- és sportrajongók és azok, akik vele dolgoznak. Szerintem azért tartotta fontosnak elmondani, hogy miért állt fel, mert úgy érezte, ezzel tartozik a né­zőknek. Nem tudni, hová megy dolgozni.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.