Celeb

Elbúcsúztatták Kékes Zoltánt

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2017.02.06.

Sziszi – így nevezték a zenésztársak a január 20-án, 67 éves korában eltávozott Kékes Zoltánt, aki a hazai rock and roll megkerülhetetlen alakja volt. Búcsúztatója február 6-án hétfőn, a Pasaréti Páduai Szent Antal-templomban volt, a családja kérésére közösségi szentmisét tartottak, a temetése azonban nem nyilvános. 

A gitáros halála mélyen megrendítette a muzsikustársakat és a rajongóit, senki sem tudta ugyanis, hogy beteg. Az eMRton-, Huszka Jenő- és ORI Nívódíjas zenész 1973 és 1983 között, a zenekar fénykorában volt a Hungária együttes tagja, majd haláláig gitárosa, vezetője és menedzsere a Dolly Rollnak.

A búcsúztatóra – valószínűleg a sűrű eső miatt – tisztelőinek, rajongóinak csak egy maroknyi csapata ment el, de sorban érkeztek a régi zenésztársak: Fenyő Miklós, Dolly, Novai Gábor, Szikora Róbert – vagyis a „nagy” Hungária csapata, majd Pataky Attila és a veterán lemezlovas, Arató András is. Utóbbi a lapunknak elmondta:

– Izraelből utaztam haza, mert mindenképpen el akartam bú­csúzni Sziszitől, aki régi jó barátom volt. Sok helyen olvastam, hogy titkolta a betegségét. Igaz, csak kevesekkel osztotta meg, hogy mi baja van, de ő is nagyon későn tudta meg, gyilkos kór emészti a szervezetét. Az utolsó pillanatig tartotta magát, szerencsére nem voltak nagy fájdalmai. Özvegye, Márta a szentmisét celebráló papot megkérte, hogy feltétlenül mondja el az egybegyűlteknek: a gitáros a legjobb férj és apa volt, a sikerei csúcsán is családja állt az első helyen. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715025012
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715025012
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715025012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715025012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715025012
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség