Celeb

Botrány Kamarás Iván közösségi oldalán

Bors

Létrehozva: 2017.02.14.

<p>Dühbe gurult Kamarás a Facebook miatt. Rosszallását egy igencsak ingerült poszttal tette közzé közösségi oldalán.</p>

– Vasárnap este kitettem egy posztot, amellyel egy páros belépőt lehetett nyerni az Idegenek az éjszakában című koncert-estünkre, a Pesti Színházba. Valentin napi ajándéknak, vagy csak úgy, mert a koncert április 23-án lesz. Nagyon sokan játszottak, másnapra ígértem a sorsolást, hogy aki Valentin napi ajándékként adja, még időben megkapja a jegyeket. A poszt azonban eltűnt – mesélte dühösen Kamarás, aki elsősorban azt sajnálja, hogy a bejegyzés törlésével a játékosok neve is eltűnt, így nem tud sorsolni.

– Felvettem a kapcsolatot a Facebook-kal, de válaszra sem méltattak. Közben sorra érkeztek az üzenetek, hogy mikor sorsolok, és különben is hol a poszt. Van ki már csalást emlegetett és ez nagyon rosszul esett – tette hozzá Kamarás, aki ma reggelig hiába várta a közösségi oldal visszajelzését.

– Semmilyen választ nem kaptam, ami szerintem nem túl elegáns kommunikációs forma. Ezért született a ma reggeli poszt, ami valóban tőlem szokatlan hangvételű volt. Biztos én vagyok naiv, de szerintem az lenne a normális menet ilyenkor, hogy a Facebook jelzi, ha valami gondja van, felszólít a változtatásra és ha az nem történik meg, akkor törli a posztot –  tette hozzá Iván, aki igyekszik mielőbb a csalódott játékosokat kárpótolni.

– Még nem tudom, mi lesz a megoldás, először tisztázni szeretném, hogy mi volt a gond a poszttal, de ez már a menedzserem feladata lesz –  mondta a csalódott színész, majd sietve távozott Sinatra koncertjének próbájára, abban bízva, hogy mire végez, kiderül, mi is történt valójában. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142079_auto_resized.jpg
origo.hu

Kiderült, hogy Milák Kristóf tényleg Ausztráliában készült-e a visszatérésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132288_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Közel 100 új dolgozóra van szüksége a magyar Aldinak: ekkora fizetést ígérnek az újaknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141969_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kitálalt a Párbeszédből kilépő parlamenti képviselő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141348_auto_resized.jpg
ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141968_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hont András beleszállt a HVG-be, szerinte akár Magyar Péter is szerkeszthetné a lapot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713461111
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713461111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók