Lagzi Lajcsi végrendelkezett

Lagzi Lajcsi végrendelkezett

Édes élet
PUBLIKÁLÁS: 2017. január 18. 08:50
Bors

Az Édes élet című műsorban Galambos Lajos végrendeletet írt. Szerencsére nincs semmi egészségügyi problémája az 55 éves mulatós zenésznek, aki mégis jobbnak látta, ha végrendeletet ír. A közüzemi visszaélésekkel vádolt zenészt ügyvédje, Berényi András ösztökélte arra, hogy végakaratát papírra vesse.

– Jó erőben, jó testben, jó lélekben érzem magam. Fiatal vagyok, tele vagyok tervekkel. Még akár újabb gyerekben is gondolkodhatok – idézte Lajcsi szavait a Blikk. Lajcsi elmondása szerint nem elsősorban ingatlanjai, autói sorsa, hanem a szívéhez legkedvesebb tárgyak érdeklik igazán.

Lajcsi a műsorban elárulta, hogy mindenekelőtt három gyermekére gondolt, amikor papírra vetette akaratát, ugyanakkor nem azokra az emlékekre helyezte a hangsúlyt, amely nagy értékkel bírnak, sokkal inkább az életében jelentős szerepet játszó tárgyak kerültek be a végrendeletbe. Ilyen például egy aranykeretes szemüveg, amelyet István nevű fia kap majd, míg Lala azt a tollat kapja, amellyel a művész aláírni szokott. Az emlékekből természetesen lánya, Bogi is részesül majd, ő a Lajcsi mamájától kapott vitrint örökli majd.

A SuperTV2 műsorából kiderült azonban, hogy nemcsak utódaira gondol a zenész, aki akár 12 év börtönbüntetést is kaphat, ha bebizonyosodik az 50 milliós lopás vádja, hanem például a Magyar Zeneművészeti Szövetségre is, amely 24 darab aranylemezgyűjteményét kapja halála után, míg mestertrombitáját a nagyapjáról elnevezett zeneiskola örökölheti.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.