Párját félti a menesztett Gaál Noémi

Párját félti a menesztett Gaál Noémi

TV2
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 19. 08:00
Munkatársunktól

Húsz éve volt az estéink része, ha fújt, ha esett, Gaál Noémi mindig mosolyogva mondta az időjárás-jelentést. Aztán pénteken egyszer csak egy pár soros közleményben bejelentette a TV2, hogy „közös megegyezéssel” megválnak tőle. Noéminek fogalma sem volt arról, hogy egyszer csak közösen megegyezik munkaadójával, és nem dolgozik tovább a csatornánál. Az időjós legalábbis erről mesélt kollégáinak.

– Noémi azt mondta, azzal indokolták az eltávolítását, hogy szakképzett meteorológust szeretnének helyette. Nyilván ez csak valamiféle rossz ürügy, hiszen 20 éve vezette a csatorna időjárás-jelentését, és eddig sem volt meteorológus. Ez hirtelen miért lett gond? Mellette Németh Lajos volt a szakember, akinek munkáját Reisz András vette át, aki szintén szakértő, így tulajdonképpen nem változott semmi a régi felállásban – mesélte egy informátorunk.

Úgy tudjuk, a műsorvezető  nem esett kétségbe, viszont van egy nagy félelme. Párja, a Több mint testőr műsorvezetője, Maloveczky Miki szintén a TV2-től kapja a fizetését. – Ugyan a műsort külsős cég gyártja, de bármi megtörténhet, és ezt tudja Noémi is. Egyébként az esett neki a legrosszabbul, hogy közel 20 évnyi közös munka után egy kurta közleményben búcsúztatták – mondta informátorunk.

Természetesen kerestük Gaál Noémit is a távozásával kapcsolatban, de nem tudtuk elérni. 

Azóta az is kiderült, nem csak Gaáltól válik meg a TV2, hanem Kulcsár Edinára se számítanak mint műsorvezető. Műsora, az Aktív meg is szűnik a jövő évtől.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.