Tamással mindennap megéljük a magunk kis boldogságát – nyilatkozta a Borsnak Gaál Noémi. A csinos időjósra ugyanis rátalált a szerelem. A nem remélt öröm egy munkamegbeszélésből bontakozott ki, a páros már össze is költözött.
Nem tudta helyrehozni megromlott kapcsolatát párjával Gaál Noémi. A népszerű időjós egy hónapja reménykedve még azt mondta a Borsnak, hogy nem engedték el egymás kezét, Miklós azonban ma már végleges szakításról beszélt lapunknak.
Néhány hete már nem él együtt Gaál Noémi a vőlegényével. Ez nem azt jelenti, hogy végleg vége köztük a szerelemnek, de az biztos, jelenleg válságban van a kapcsolatuk.
Gaál Noémi szerint az élet kiszámíthatatlan körforgását csak felkészülten és némi tartalékkal a zsebünkben lehet túlélni. Az ATV időjósa egy pillanatra sem dől hátra.
Ahány ház, annyi szokás – így van ezzel Gaál Noémi is, aki szerint minden pár a saját belátása szerint döntsön arról, hogy közös vagy külön kasszán éljen. Nekik utóbbi jött be, amin tizennégy év együttélés után sem hajlandó változtatni.
Nagyon erős mezőnyből, csupa gyönyörű nő közül választották dobogós helyre a brit olvasók dekoratív időjárás-jelentőnket. Párja, Miki nagyon büszke az eredményre.
Talán korai volt azt nyilatkozni, hogy kirúgták, miután megszűnt az időjárásjelentő munkája az ATV-n Onyutha Juditnak. Úgy tudjuk, mégis számítanak a munkájára.
<p>Állandó mozgásban lesznek az ünnepek alatt, de kifejezetten élvezik, hogy végre meglátogathatják a családtagjaikat. Emiatt a nagy konyhai sürgölődésből is kimaradnak, nincs más dolguk, mint élvezni a fenyő illatát és szeretteik társaságát.</p>
Megjelent a Bors Extra Magazin legfrissebb, szeptemberi száma! Gaál Noémi, a TV2 időjósa alaposan meglepi benne az olvasókat: a szende hölgy kapcsolata sokkal szenvedélyesebb, mint azt sokan gondolnák…
Gyermekként a ház melletti dombon szánkózott, majd húgával az udvarukon korcsolyázott a szalagos magnóból áradó zenére. A szép emlékek ellenére mégsem a tél lett Gaál Noémi kedvenc évszaka. A TV2 csinos időjárás-jelentője szeret...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.