Műsorvezetőként nyomul Fásy Zsüliett

Műsorvezetőként nyomul Fásy Zsüliett

Fásy Zsülike
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 10. 08:00
<p>Fásy Zsüliett karrierje újabb fontos mérföldkövéhez érkezett: műsorvezető lett a Zenebutik csatornán. </p>
ozs

Fásy Ádám szeme fénye péntek esténként a Gipsy Kings Tribute házigazdájaként szórakoztatja a nézőket a műsor címével azonos nevű zenekar énekesnőjeként. Az édesapja produkcióiban szerzett többéves színpadi rutin ellenére Zsüli számára mégsem tűnt olyan egyszerűnek az új feladatkör.

– Elsőre nagyon megijedtem a műsorvezetéstől, mert ez egy teljesen új dolog számomra. Igazából eddig közöm sem volt hozzá. Féltem is tőle, hogy fogok ezen az ismeretlen terepen teljesíteni. Megírtam előre a szövegeket, amiket aztán nagyon sokat gyakoroltam, hogyan adjam elő, hogy hangsúlyozzak. Azóta is rendre visszanézem az adásokat, hogy a képernyőn keresztül is lássam, mit kell még csiszolni. Nagyon kritikus vagyok magammal szemben, úgyhogy mindig találok valamit, amit még gyakorolni kell – elevenítette fel műsorvezetői szárnybontogatásának legizgalmasabb pillanatait Fásy Zsüliett.

– Egyébként ahogy a műsor címe is sugallja, a Gipsy Kings munkássága előtt óhajtunk tisztelegni. Gyerekkorom óta imádom a zenéjüket, szerintem minden daluk vidámságot sugároz.

Természetesen minden adásban felcsendül tőlük néhány hamisíthatatlan latinos dal. Illetve emellett latinos köntösbe öltöztetett magyar slágereket adunk elő. A Gipsy Kings Tribute az este hivatalos zenekara, ők nagyjából minden produkcióban szerepelnek. De ők kísérik azokat a vendégművészeket is, akik csatlakoznak hozzánk a felvételeken. Volt már nálunk Bebe, Csordás Tibi és Varga Viktor is. 

És ez még nem minden! Zsüli jegyzi a műsor főcímdalát is.

– Amikor elindult a produkció, azon tanakodtunk, hogy kéne egy jó főcímdal. Mivel már korábban is írtam számokat, így a főcímdalt is én szereztem – büszkélkedett Zsüli. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.