Híres embernek a könyve is kelendőbb – hinnénk, s talán hiszik ezt a sztárok is, akik sorra ragadnak tollat vagy klaviatúrát, hogy művükkel beírják magukat az irodalom történetébe. Szakácskönyv, önéletrajz, börtönnapló vagy leleplező botránykönyv, a műfaj változatos, az utóbbi időben pedig mintha meg is szaporodtak volna, szinte minden hétre jut egy híresség nevével fémjelzett könyvbemutató.
Caramel a napokban mutatta be életrajzi írását, Liptai Claudia a párjával főzőcskézett, Gianni Annoni és Jakupcsek Gabriella is saját könyvvel jelentkezett. De emlékezetes a közelmúltból Damu Roland és Stohl András börtönélményeit taglaló könyve, Szabó Győző drogos múltjáról és a kigyógyulásról írt, de könyve jelent meg többek között Majkának, Zámbó Krisztiánnak, Hajdú Péternek, Keresztes Ildikónak, és az x-faktoros Baritz Gergelynek is.
Nagy büszkeség a szerzőnek, amikor az első dedikálására megy, az olvasók hálásan lapogatják a hátukat, a bankszámlájuk azonban nem hízik sokat.
– Ebben az országban körülbelül háromezer példánynál mondjuk azt, hogy sikeres egy könyv – mondja a Borsnak egy, a könyvszakmában évtizedek óta jártas bennfentes. – Ha egy szerző ennyit ad el, akkor hozzávetőleg pár százezer forint bevétel marad a zsebében. Ötezer példány alatt nem tudnak milliókat keresni a szerzők, és ennyi könyvet bizony nagyon kevesen adnak el.
A bennfentes szerint az egyik kifejezetten sikeres kiadvány Stohl András börtönsztorija volt, abból a becslések szerint húszezer példányban vettek az olvasók, ami pár millió forintos bevételt hozhatott. Az abszolút csúcstartó pedig még mindig Frei Tamás, aki a trilógiája első és második fejezetéből megjelenésenként olyan 80-100 ezer darabot adhatott el, a harmadikból „csak” 40-50 ezret. Ezek a számok komoly bevételt generálnak, itt több tízmillió forintos bevétellel lehet kalkulálni.
– Jakupcsek Gabriellának most jelent meg a könyve, Megúszhatatlan címmel – mondja az informátorunk. – Azt tudom, hogy igen komoly számú előjegyzés van rá, de még így is, ha tippelnem kellene, akkor azt mondom, hogy annyit fog vele keresni, mint amennyit az MTVA-nál kapott volna két hónap alatt.
Meglehetősen kiábrándító számok, de akkor mi viszi rá a celebeket a könyvírásra? Talán a halhatatlanság érzése. Liptai Claudia az Édeskettes című könyve megjelenésekor a sajtótájékoztatóján azt mondta:
– Már az Álomnő című könyvemnél is azt éreztem, hogy egy könyv, az egy maradandó dolog, ha már nem vagyunk itt a földön, a gyermekünk akkor is le tudja venni a polcról.
– Számomra az alkotás folyamata volt a fontos, nem tudom, hogy keresünk-e vele akár egy vasat is – mondja Gianni Annoni. – Nem is ez volt a lényeg. Az eltelt 15 évet szerettük volna egy kiadványban látni, hogy éltük túl a nehézségeket, hogy küzdöttünk meg az akadályokkal. A könyv tulajdonképpen a saját örömünkre készült, és persze azért, hogy másoknak örömet okozzunk vele. A terveink szerint egyébként hamarosan angolul és olaszul is kiadásra kerül.
A szakember szerint fontos, hogy kereslet és kínálat egymásra találjon, a híresség könyvével kitárja a kapukat az életére, a kíváncsi olvasó pedig lelkesen lép be azon.
– Az olvasói pszichológia érdekes tudomány, több kutatás is arról árulkodik, hogy jellemzően az érettségivel rendelkező középosztálybeliek nagy fogyasztói a celebkönyveknek, ők szeretik magukénak érezni azt az életérzést, melyet egy-egy igényesebb kiadvány sugall – mondja Kocsis András Sándor, a Kossuth Könyvkiadó elnök-vezérigazgatója. – Ez az olvasói oldal, a szerzői oldalról pedig azt feltételezi az ember, hogy a celebek szeretnének letenni valami olyan produktumot az asztalra, ami tovább él, mint ők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.