Vitray Tamás: 64 év után találtam meg anyám sírját

Egy élő legenda, akinek a neve hallatán sportközvetítések, korszakos műsorok, beszélgetések jutnak először az emberek eszébe, ráadásul Vitray Tamás sosem arról volt híres, hogy magánélete titkaival traktálja a televíziókat, magazinokat. Pedig, munkássága révén nagy pillanatok ezrének lehetett szem- és fültanúja. Olyanoknak, amelyről azóta csak feltehetőleg könyvekből értesültünk. Most mégis, egy tévé interjúban, életének egy tragikus fejezetéről beszélt megrendítő őszinteséggel: édesanyja az auschwitzi haláltáborban hunyt el.

„És kilencven nappal túlélte a tábor felszabadítását! Már akkor hosszú ideje az ottani kórházban volt, a nap minden percében készült haza, de elindulni már nem tudott. A tábor kapuin kívül egy tömegsírban, ötszáz hasonló sorsú közt, ott van ő is...- Joshi Barath-nak mondta mindezt el a "Joshi a legjobb barát" című műsorban, majd hozzátette: egy kicsit szerelmes voltam mindig az anyámba, talán mert nem vele éltem, hanem a nagyanyám nevelt.”

A Bors megkeresésére a legendás riporter további részleteket is elárult édesanyjával kapcsolatban, így azt is megtudtuk, ő maga csak felesége unszolására utazott el Auschwitzba. Mindezt közel hatvanöt évvel azok után, hogy édesanyjával utoljára látták egymást.

– Anyám már egy másik házasságban élt, másfél éves volt az öcsém, a féltestvérem. Talán azért is mert ritkán láttam, ő volt számomra a női eszménykép. Azt hiszem, egy kicsit szerelmes is voltam belé. Mindenáron azt az Eszterházy-kockás, kosztümös képét akartam megőrizni róla, ezért nem is akartam elmenni Auschwitz-Birkenauba. De a feleségem rávett, és több mint hatvan évvel az események után, az ottani archívum révén jutottam hozzá a pontos, névre szóló adatokhoz. Nem reméltem, hogy nyomára jutok bárminek is, de azt mondták, menjünk át Birkenauba, addig a név és születési dátum alapján utána néznek mire visszajövünk, ha van adat, mind megkapom. Meg is kaptam. A törékeny kis női fodrászsegédet, Kertész Annát, az akkor mindössze 32 éves anyámat, 1944 március 20-án terelték ki a vagonból, és pontosan egy év múlva, 1945. március 20-án helyezték be, ami belőle maradt, ötszázad magával, a tömegsírba.

Vitray már csak annyit tett hozzá halkan: "Ők azok, akik túlélték, de vissza többé nem jöhettek.