Komplikáció lépett fel műtét közben Fésűs Nelly lányánál

Komplikáció lépett fel műtét közben Fésűs Nelly lányánál

csavar
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 04. 10:00
Két hatalmas csavart vettek ki Fésűs Nelly kislányának bokájából, ám műtét közben kiderült, nagy a baj: körbenőtte a csont a csavarokat.
D. A.

Kemény fából faragták Fésűs Nelly lányát, a 13 éves Csengét: a nyár felét gipsszel a lábán, mankóval a hóna alatt töltötte, és már a második operáción is túl van, a szépséges kislány mégsem kesereg, annak ellenére sem, hogy jó időre elfelejtheti a sportot. Májusban egy akrobatikus elem közben érte őt baleset, eltörött és elfordult a bokája. Azonnal megműtötték, csavarokat építettek a lábába, amelyeket most műtöttek ki. Nelly végigaggódta az operációt, amely jól sikerült annak ellenére, hogy volt nehezítő körülmény.

– Tornaedzésen rosszul, a szivacs szélére érkezett Csenge egy akrobatikus elemből, félrelépett, és abból lett a baj. Maga alá fordult a lábfeje. Pont a legrosszabb korban van ebből a szempontból, mert a 13,5 éves gyerekeknek még félig gyerek, félig felnőtt csontjaik vannak. A belboka csontja törött, és tekeredett el. Májusban csavarokat operáltak bele, de mivel még növésben van, nem lehetett benne hagyni – magyarázta az előzményeket Nelly, aki alig várta, hogy kislánya felébredjen a műtétből.

– A műtőasztalon derült ki, hogy a csont körbenőtte a csavart, ezért faragtak is Csenge csontjából. Stramm csaj, büszke vagyok rá, jól visel mindent. Az orvosa azt mondta, hogy októberben már fekvőtámaszozhat, ezután pedig szépen lassan kezdhet újra sportolni. Gipszet már nem kell viselnie, bár neki még az is jól állt! – büszkélkedett a színésznő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.