Összeházasodott a meztelen párkereső első szerelmespárja

Összeházasodott a meztelen párkereső első szerelmespárja

esküvő
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 07. 22:14
Bors

Pár hónap ismertség után máris esküvőbe fordul a tavasszal kezdődött románc: összeházasodik az Ádám keresi Évát elsőként egymásba habarodott párja, Petra és Josie. A fiatalok a VIASAT 3 másik népszerű műsorában, a Négy Esküvő kamerái előtt mondják ki a boldogító igent, ami csütörtök este lesz megtekinthető a VIASAT 3-on.

– Josie nagyon romantikusan kérte meg a kezem. Elmentünk piknikezni és a fűben ülve egyszer csak előhúzta a kosár aljáról a gyűrűt, majd feltette a kérdést. Azonnal igent mondtam. Annyira megható volt az egész, hogy el is pityeredtem. Nagyon jól éreztük magunkat, minden úgy sikerült, ahogy elterveztük. Életünk legszebb napja volt – fogalmazott Petra, aki azt is elárulta, hogy nem csak az esküvő, hanem az utána következő buli sem volt mindennapi: a fiatalok és a népes vendégsereg egy óbudai romkocsmában mulatott hajnalig.

Ami a folytatást illeti: az ifjú pár még nem volt nászúton, de terveik szerint egy egzotikus szigetre mennek majd, ahol – Petra szavaival élve – akár meztelenül is andaloghatnak a homokban. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.