Merlini nem fél a licittől Copperfielddel

Merlini nem fél a licittől Copperfielddel

múzeum
PUBLIKÁLÁS: 2016. június 08. 11:00
Bors

Ez csakugyan páratlan Európában: június közepén megnyílik a Budai Várban, a Dísz téren, a Houdini Ház. David Merlini ugyanis múzeumot nyit példaképének, minden idők legnagyobb szabadulóművészének, Harry Houdininek.

Merlini nemcsak a Houdini-film szakértője volt, nemcsak a legendás előd mutatványait is­métli meg még nehezebb körülmények között, hanem a hajdan Weisz Erikként napvilágot látott illuzionista ereklyéinek gyűjtője is – a kiállítandó tárgyak többsége szintén Merlini saját gyűjteményéből kerülnek ki. Annak ellenére sikerült szert tennie tekintélyes készletére – többek között bilincsekre, levelekre, fényképekre –, hogy a liciteken rendre akad egy nála jóval tehetősebb vetélytárs.

– Nem akárki a legfőbb konkurencia, David Copperfieldnek hívják – avatta be a Borsot a titokba David Merlini, elárulva, hogy visszatérő vendég azokon a külföldi, elsősorban amerikai aukciókon, ahol Houdini-relikviákra lehet licitálni. – Legutóbb egy chicagói árverésen negyven­ezer dollárt adott egy óriási faládáért Copperfield. Már nem tudtam lépést tartani vele – így Merlini, akinek persze nincs oka panaszra, mert számos Houdini-relikviára sikerült szert tennie. Ezek ráadásul nem egyszerű em­léktárgyak, hanem szakmai titkok is kiolvashatók belőlük. Egy óriás akváriumban például – amelyből a lebilincselt Houdini rendre időben kiszabadult, még mielőtt belefulladt volna a vízbe – két nagy dugót fedeztek fel. Ha minden kötél szakad, kihúzta volna a dugókat, hogy legalább az életét mentse, ha már a mutatvány nem sikerül. Lám, még a legnagyobb is bebiztosította magát. Merlini birtokában van például Houdini legendás bilincse is, melyről azt hitték, örökre képes fogva tartani viselőjét – ez a darab szintén látható lesz a bűvészmúzeumban.

Az illuzionistának egyébként óriási a kultusza. Ma is gyakran találgatja a világsajtó halálának rejtélyes körülményeit: vajon a gyomrára mért ütések végeztek vele vagy a spiritualizmus hívei mérgezték meg? A tekintélyes brit Guardian című lap pedig nemrégiben arról cikkezett, megszökött-e a híres illuzionista a temetése után a koporsójából?

Amerikában több Houdini-múzeum is található, nálunk viszont nemcsak múzeum nyílik, hanem Houdini kutatócsoport is alakult Kiss Barbara vezetésével, hogy még több, eddig ismeretlen részletet tudjanak meg Houdini családjáról, magyar gyökereiről, valamint a művészetéről.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.