1,5 milliós gyerektartással tartozik Pécsi Ildikó fia

1,5 milliós gyerektartással tartozik Pécsi Ildikó fia

Pécsi Ildikó
PUBLIKÁLÁS: 2016. május 06. 05:10
Havi több mint száz­ezer forint gyermektartásdíjat szabott ki a bíróság Pécsi Ildikó fiára. Csaba állítja, ezt az összeget nem tudja kifizetni.
Bors

Hiába vált el Pécsi Ildikó és Szűcs Lajos fia, Csaba 2015 januárjában Pártos Csillától, a volt házasok azóta is negyedévente bíróságra járnak. A vita tárgya a gyerektartás összege. Tavaly novemberben a bíróság ezt 115 ezer forintban állapította meg, ám Csaba és ügyvédje fellebbezett. A jelek szerint vesztére, mert a summa a tegnapi ítéletben változatlan maradt, és az apának visszamenőleg is fizetnie kell. Ez óriási teher, főként annak tudatában, hogy Csaba már korábban is méltánytalanul soknak tartotta.

– Tudomásunk szerint az elmúlt hónapokban semminemű olyan változás nem következett be ügyfelem jövedelmi és vagyoni viszonyaiban, amely majdnem a duplájára emelhetné a tartásdíj összegét. Az ítélet ezen rendelkezése jogszabály- és iratellenes, valamint végrehajthatatlan is. Ezt méltatlanul magasnak tartjuk, ezért mindenképpen fellebbezünk – nyilatkozta korábban dr. Bilkei-Gorzó Dávid, Csaba ügyvédje, aki  tegnap délután ismét a bíróság előtt próbált egyezkedni – hiába.

– Másodfokon nem erre az ítéletre számítottunk. Megfontoljuk, hogy felülvizsgálati eljárást terjesztünk-e a kúria elé – magyarázta dr. Bilkei.
Az összeg ismeretében nem nehéz kiszámolni, hogy mivel Csaba 2014 novembere óta havi húszezer forintos gyerektartást tud fizetni, a bíróság tegnapi döntése alapján Csabának 1 millió 597 ezer forintot kellene visszamenőleg kinyögnie.

Pécsi Ildikót is kérdeztük a bírósági ítéletről, de nem kívánt nyilatkozni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.