Bár nagyon szerette volna, mégsem tud péntek este visszatérni a színpadra Csűrös Karola. A művésznő, akit a mai napig sokan Etusnak szólítanak a Szomszédok című teleregényben megformált karaktere miatt, hetek óta küzd lábsérülésével. Még január végén kezdett el fájni a lába, majd kiderült, bokaszalag-szakadást szenvedett, emiatt az orvosok úgynevezett bandázs viselésére és szigorú ágynyugalomra ítélték. Hat hétig kellett viselnie a rögzítőt, a kényszerpihenő ideje már bőven lejárt, azonban mégsem Karola lép holnap este a közönség elő a Ne most, drágám! című darabban. A Madách Színház műsortájékoztatója szerint öt egymást követő napon is játsszák a darabot, de minden alkalommal Bajza Viktória helyettesíti Karolát.
– Sajnos igaz a hír, egyelőre nem állhatok színpadra. A bandázst már nem viselem, de még fáj a lábam, és sokszor be is dagad. A darabban pedig lépcsőzni is kell, amit még nem tudok. Egyelőre sétálgatok. Nagyon remélem, hogy májusban már játszhatok – mondta bizakodva a Borsnak a művésznő.
A 79 éves Karola már járkálhat, így végre nem szorul férje, Horváth Ádám rendező segítségére. Nem titkolja, nehezen viselte a kiszolgáltatottságot, és örökmozgóként a mozgástilalom letaglózta. Az idejét olvasással és televíziónézéssel ütötte el és alig várta, hogy visszatérjen a színházba.
– Mindezek ellenére jobban vagyok, és köszönöm szépen a sok biztatást, amit folyamatosan kapok.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.