Celeb

Gyereket akar Polyák Lillától 17 évvel fiatalabb szerelme

D. Á., Fái

Létrehozva: 2016.04.05.

Nem számít a korkülönbség, nem számít, hogy az operettrajongók egy része ferde szemmel nézi őket a színpadon és a magánéletben is: Gömöri András Máté annyira szerelmes Polyák Lillába, hogy már közös babáról álmodik.

Úgy látszik, nem csak szalmaláng volt a színésznő és pályakezdő kollégája szerelme. Gömöri András Máté úgy érzi, megtalálta Lillában azt, akit mindig keresett, ezért már a családalapításon gondolkodik. Noha még csak két hónapja alkot egy párt kolléganőjével, biztos abban, hogy vele szeretne családot alapítani.

– Együtt tervezzük a jövőt. Nem a korkülönbségtől függ egy kapcsolat működőképessége. Kérdés számomra, miért borzolja a kedélyeket, ha a nő az idősebb? Nem kötöm korhoz a gyermekvállalást, nem tartom magam túl fiatalnak. Konkrétumokat még nem beszéltünk meg Lillával, de gondolom, ahogyan eddig minden, ez is korán eljön majd az életemben. Mindig is érettebb voltam a koromnál, szerintem azért, mert már 16 évesen meg kellett állnom a saját lábamon, és a felnőttek életét kellett élnem. Nem véletlen, hogy korábban is idősebb kedveseim voltak – mondta el a Borsnak a 24 éves Máté, aki nem foglalkozik a támadásokkal.

– Sok mindenért támadhatnak bennünket, mert mindketten szem előtt vagyunk. Bármibe bele lehet kötni, képtelenség mindenkinek megfelelni. És nem is szeretnénk. Fogjuk egymás kezét, csak a boldogságunk számít! Több mint két hónapja együtt va­gyunk, azóta szépen összezárt a kapcsolatunk, egymásért létezünk. Olyan komoly lett a szerelmünk, hogy ugyan még megvan az albérletem, de nem sokáig, hiszen úgyis Lillánál töltöm az időmet. Ő a legcsodálatosabb nő, akivel valaha találkoztam – mesélte lelkesen Gömöri.

Otthoni gyakorlás

„Ha nekem bármi közöm lenne a Marie Antoinette-hez, nem lenne benne géppisztolyos terrorista. És érzéketlen GAM–Lilla páros sem.”

„Volt egy pillanat, mikor GAM levette az ingét, Lilla fogta az egyik végét, Máté a másikat, úgy énekeltek, és Máté hirtelen magához rántotta az inggel Lillát. Na, ezt gyakorolhatják otthon tovább, hátha kisül belőle valami…”

„...mondván, ők azt majd otthon elénekelhetik és eljátszhatják egymásnak. Nem is árt, ha otthon gyakorolnak egy kicsit, mert elég gyengusok.”

„Jaj, ne legyetek már ilyen kritikusak GAM-mal! Én például egész előadás alatt a s…ggét néztem. Mivel minden politikus egy s…gg, szerintem tökéletesen hozta a szerepét.”

Forrás: operett.hu
 

A most 40 éves Lillának már van két iskolás korú fia, Bulcsú és Zsombor, mégsem rettent meg kedvese családalapítási terveitől.

– Egy párnál teljesen normális, ha komoly kapcsolatról van szó, akkor ez is szó­ba kerül. Máté fiatal férfi, teljesen egész­séges, hogy sze­retne családot. De ez köztünk még nem időszerű – szögezte le Lilla.

Színházi tapasztalat: ha kollégák szeretnek egymásba, az jót tesz a darabnak, megugrik a nézőszám. Érdekes, hogy a rajongók közül az Operett honlapján néhányan elítélően nyilatkoznak Lilláról és Mátéról, akik szerelmespárt alakítanak a Marie Antoinette-ben, és a másik szereposztást preferálják. Lehet, belejátszik ebbe egy kis ra­jongói féltékenység?

– A színház szubjektív mű­faj, az teljesen normális, hogy nem mindenkinek ugyanaz tetszik. Kinek ez, kinek az a favoritja, de mindenki megtalálja a neki legmegfelelőbbet. A direktor és a rendező tökéletesen elégedett velünk, de ha a nézők úgy gondolják, még gyakorolunk otthon – teszi hozzá nevetve Lilla.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715067019
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715067019
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715067019
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715067019
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715067019
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja