Celeb

Botrány: Rita Orával csalta a férje Beyoncét

Bors

2016. április 26. kedd 21:30

<p>Hatalmas várakozás előzte meg Beyoncé hatodik lemezének bemutatását, de arra senki nem számított, hogy ekkorát robban. A dolog pikantériája, hogy nem a zene borzolta fel a kedélyeket.</p>

Régóta rebesgetik, hogy nincs minden rendben Beyoncé és Jay-Z között, sőt több ízben röppent fel a pletyka, hogy mindketten félrelépnek – igen, még a popkirálynőt is érte ez a vád. A házaspár azonban kitart egymást mellett, bár néha látványos mosolyszüneteket tart. A nyílt támadástól egészen eddig tartózkodtak, ám most az énekesnő szó szerint azt kiabálja új dalában: átverték. 

Beyoncé nem akármilyen módon teregette ki a szennyest. Új lemeze, a Lemonade ugyanis vizuális albumként jelent meg, ami azt jelenti, hogy egy zenés film is készült hozzá. Súlyos csalódásról énekel a sztár, a látvány pedig brutális: baseballütővel veri be egy autó ablakait, ami elég hatásos kombináció, nem csoda, hogy a rajongókat felkavarta megsebzett dívájuk szenvedélyes szövege: „Pont úgy bűvészkedsz, mint az apám, ő is tudott egyszerre két helyen lenni. A férfiak mind ilyenek. Éjjel háromkor jössz haza, aztán a képembe hazudsz. Milyen titkot rejtegetsz?!” – szól az egyik részlet. Mindezt mindenki kételkedés nélkül úgy tekinti, hogyí a popdíva Jay-Z-nek olvas be. 

De ki lehet a harmadik fél? „Hívogassa csak a széphajú Beckyt!” – adja meg a kulcsot Beyoncé. Az első gyanúsított Rachel Roy divattervező lett, ugyanis Instagram oldalán azt írta az egyik képe mellé: „szép a hajam, de kit érdekel.” Az ő neve egyébként már 2014-ben felmerült, akkor a popsztár testvére, Solange Knowles vádolta meg Jay-Z-t, hogy Rachellel csalja Beyoncét. Az énekesnő imádói válogatott szitkokkal árasztották el a tervező oldalát, amit ezért kénytelen volt priváttá tenni. 

De nem ő az egyetlen „jelölt”, az újabb fejlemények szerint Rita Ora lehet a szerető. Vele is többször összeboronálták Jay-Z-t. Évek óta együtt dolgoznak, az énekesnő ráadásul a napokban megosztott egy képet, amelyen mellbimbóit csak két, stratégiailag jól elhelyezett citrom (Lemonade!) takarja, nyakában pedig fényes kis J-betű lóg. 

Egy biztos, jelenleg mindenki Beyoncé új albumáról beszél, és úgy tűnik, ez sokkal fontosabb, mint a sértett önérzet.  Sokat elmond erről, hogy az énekesnő kizárólag a Tidal nevű internetes szolgáltatáson keresztül tette elérhetővé új lemezét. A cég tulajdonosa Jay-Z vagyis a megcsalt asszony férjura zsebét (is) tömi új albumával. 

További cikkek

INSTA

Milliókat hoz a konyhára a szerelmi háromszög: még a válásukon is keresnek Kulcsár Edináék

Kérdés

Csutiék még kereshettek is a váláson

Ez is érdekelhet

nemzetisport.hu

Légiósok: Schäfer András ehhez a Bundesliga-csapathoz kerülhet – NS-infó

she.life.hu

Amire minden nő rájön egy idő után: egy férfit sem lehet megváltoztatni

boon.hu

Félrehúzta a köntösét a nagymellű szőke szépség

origo.hu

Játékosoknak szánt egérrel jelentkezett a Xiaomi

nemzetisport.hu

Férfi kézi Eb: Ljubomir Vranjest menesztették a szlovének

vg.hu

A korlátozások többségét eltörli Anglia

borsonline.hu

Csepregi Éva: „Ilyenkor egy anyát nem lehet megállítani, a szívem romokban hevert”

hirtv.hu

Meghalt egy 7 éves kisfiú egy születésnapi tortázás után

mandiner.hu

Megtört és bevallotta tettét a Futórózsa utcai gyilkos

origo.hu

160-nal repült át a körforgalmon egy autós a Balatonnál - videó