Na jó, valószínűleg nem ezen múlott a Batman vs. Superman sikere, de azért nem árt tudni.
Kezdjük a jóval!
Ben Affleck egy újfajta bőregér karaktert hoz: fásult és kiégett a bűnözők hajkurászásában, így kevésbé kifinomult módszerekkel dolgozik már – például simán billogot éget a rosszfiúkba. Affleck működik, mint Batman, de igazán Bruce Wayne-ként jó, ráadásul Jeremy Irons-szal remek kettőst alkotnak.
Jöjjön a feketeleves!
Henry Cavill vállára nehezedett, hogy átadja azt az érzést, milyen nehézségekkel jár egy közel isteni hatalommal bíró szuperhős társadalomba integrálódása. Nem az ő hibája, hogy ez nem jött össze, a forgatókönyv baltával csiszolta a fordulatokat, és így Cavill sem tudott finom alakítást nyújtani, nagyjából végig csak nyűgösnek tűnik. Pedig egy interjúban azt mesélte, erre a filmre megoldották, hogy legyen cipzár a jelmezén, és végre akkor mehetett mosdóba, amikor csak akart. Ez a felszabadultság egyáltalán nem látszik rajta, de nehéz természetes alakítást nyújtani, ha az ember szájába szerencsesütikből ismerős álbölcsességeket adnak.
Ráadásul a modern szuper-gladiátorharcként beharangozott összecsapás sem lett az igazi. A kiváltó ok mondvacsinált, és a rendező nem képes feszült atmoszférát teremteni, helyette inkább számítógépes akcióorgiába fullasztja a filmet – nem kell ennyire látványosan az arcunka lengetni, hova ment a 250 milliós büdzsé tetemes része.
