Gyesre megy Peller Anna férje

Peller Anna
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 16. 10:00
Peller Anna helyett férje, Miklós marad otthon kétéves kislányukkal, mivel a színésznő a munkája miatt nem tud folyamatosan velük lenni. 
A. T.

Peller Anna rajongásig odavan a kislányáért, Annabelláért, igyekszik minél több időt vele tölteni, de a naptárja zsúfolásig megtelt munkákkal, ezért a családnak döntenie kellett.

– Egyelőre nem szeretnénk bölcsibe adni a kislányunkat, ezért a férjem, Miki gyesre megy. Most intézzük a hivatalos papírokat. Nagyon irigykedem rá, de ez most egy melós időszak, aztán bízom benne, megint kapunk egy kis nyugalmat. Miki teljesen ki van cserélve, imádja ezt a helyzetet. Nekünk egyébként szerencsénk van, a nagyszülők is sokat segítenek a gyerek körül, aki élvezi a kényeztetést – magyarázza a színésznő.

– Egyedül engem visel meg, hogy kevesebbet láthatom Annabellát. Akármilyen későn érek haza, ahhoz ragaszkodom, hogy ha éjszaka felsír, én menjek be a szobájába, és bevallom, néha átviszem őt magunk közé, hogy együtt alugyunk – árulta el a Borsnak Anna, majd nevetve hozzátette, férje olykor Pellernéként mutatkozik be.

Az Operettszínház színésznője jól érzi magát az anyaszerepben, és nem zárkózik el a családbővítéstől, főleg most, hogy húga, Mariann is kétgyermekes anyuka lett.

– Imádom Marianka fiait. Csodálatos a nagynénikéjüknek lenni. Mi is szeretnénk még egy babát, de egy kicsit később.

A színésznő jelenleg a Nők az idegösszeomlás szélén című darab májusi premierjére készül, miközben több futó darabban is játszik.

– Legutóbb a Marie Antoinettben volt premierem, ahol igazán Szörnyella de Frászosra vettem a figurát, de már nyakamon a következő bemutató. A családom mindig megnézi az alakításaimat, de a férjem elfogult velem. Nagy szerencsém van vele, elmondhatom, mi megtaláltuk a másik felünket egymásban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.