Celeb

Gyámság alá helyezték Damu Roland feleségét

D. Á., F. Zs.

Létrehozva: 2016.03.31.

A terhes asszony és a baba életéért is aggódni kell, legutóbb például a főúton száguldó kocsik között sétált. Anyukája szerint az alkohol és a hazugságokat terjesztő férje egyaránt felelős a helyzetért.

Szerda hajnalban a rendőrség kereste Damu Roland terhes feleségét, aki ismeretlen helyre távozott.
Nem csak a kisbaba, az édesanyja is gyámság alatt van már, ezért volt kénytelen szerda hajnali háromkor Edina anyukája értesíteni a rendőrséget, hogy a kismama nem ment haza este – értesült a Bors. Az izgalomnak a kora reggeli órákban lett vége, amikor az asszony végre hazabotorkált. 

– Gyámság alá helyezték a babát és a lányomat is – mondja a Bors munkatársának Edina édesanyja. Az érdi házikó udvarán álldogáló, kisírt szemű asszony tekintetéből árad a szomorúság és a tehetetlenség.

– Ha Edina nem jön haza, nekem muszáj a rendőröket hívnom. Ezért volt most ez a nagy balhé, hogy eltűnt, mert tényleg nem jött haza, csak reggel. Aggódom érte, de nem tudom megállítani. Itt vagyok a 42 éves lányommal, aki nemsokára szül. Megissza a magáét, ezt sosem titkolta, de amit az utóbbi időben Roland terjeszt róla, az nem igaz. Nem iszik meg például egy nap alatt tizenvalahány üveg bort – állítja a mama.

– Edina kikészült, ez tény. Azért, mert még mindig szereti ezt a férfit, aki semmit sem tesz érte. Hetek óta nem volt itt, a számláink nincsenek befizetve, pedig az ígérte, hogy beszáll a közös költségbe. Hamarosan kikötik a vizet és az áramot is.

– Segítettem őket, sokszor erőmön felül, többet nem tudok adni – mondja Damu Roland, majd így folytatja:

– Edinával nem lehet mit kezdeni, végigimádkozom a terhessége utolsó heteit, hogy minden rendben legyen a babával. Aztán remélem, hogy a rendszer egy életre eltiltja az anyaságtól, és rendes emberek nevelik a kislányomat, amíg magamhoz tudom venni. 

Edina mamája azt is elmondta, hogy egyre jobban aggódik a lánya életéért: 

– Edina a múltkor is kisétált a főútra, a kocsik kö­zé. Félek, hogy egy gyenge pillanatában kárt tesz magában és a babában. 

Edina a Borsnak elmondta, ugyan az éjszaka felét az utcán töltötte, de a férje miatt. 

– Nem értem, miért jó Rolandnak, ha valótlanságokat állít, mert ezzel magát is lejáratja. Én mindig szeretettel beszélek róla annak ellenére, hogy lenne okom másként cselekedni. De nem teszem, mert a gye­rekem ap­ja, s ezért tisztelem. Nem voltam berúgva az éjszaka, de kiakadtam teljesen azon, hogy miket nyilatkozott a Fókusznak, mert annak a fele hazugság és ferdítés volt – magyarázta az asszony, aki úgy véli, hogy a férje látnoki képességekkel rendelkezhet, ha tudja, ő mikor mit csinál, mivel már hosszú ideje nem is találkoztak.

– Elmentem akkor kiszellőztetni a fejem – kesereg tovább Edina.

– Roland nem keres, csak SMS-eket írogat néha, így neki fogalma sem lehet arról, hogy mikor hol vagyok vagy éppen mit csinálok. Csak céltalanul bolyongtam összevissza a környéken, majd éjjel három óra körül mentem haza, akkor tettem a töltőre a telefonomat. Fáj, amit Roland csinál, nem tudom, hogy miért érdemeltem ezt meg.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191040_auto_resized.jpg
origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714987214
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714987214
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián