Celeb

Autóbalesetet szenvedtek Keresztes Ildikóék

D. Á.

Létrehozva: 2016.03.31.

Szinte már a célban, Gyulától körülbelül húsz kilométerre karambolozott a Turay Ida Színház művészeit szállító busz egy autóval. A színészek közül négyet azonnal kórházba kellett szállítani.

A Bors információja szerint a közlekedési balesetet okozó autó nem adta meg az elsőbbséget a színházi busznak, ezért történt a karambol.

A színészek az Égben maradt repülő , Edit Piafról szóló darabbal álltak volna Gyula színpadára, ám a Bors úgy tudja, a baleset miatt még az utolsó pillanatban is kérdéses , hogy megtartják-e a színházi előadást.

– Hűvösvölgyi Ildikó sérülése a legkomolyabb, még az előadás előtt fél órával sem tudtunk semmi konkrétumot az állapotával kapcsolatban. Rajta kívül Keresztes Ildikót, Győri Pétert, és Topolcsányi Laurát szállították kórházba, őket is vizsgálják – árulta el a Borsnak a Turay Ida Színház stratégiai igazgatója, akitől megtudtuk, hogy több előadás is veszélybe került emiatt.

– Ilyen esetben a produkció ügyelője kezdéskor kiáll a színpadra, és elmondja a közönségnek, hogy miért nem lehet eljátszani a darabot. Természetesen a színház pótolni fogja az esetleges elmaradásokat. Reméljük hamarosan már kiderül, hogy mennyire súlyosak a sérülések. Bízunk benne, hogy pozitív hírekről számolhatunk majd be! – mondta el a teátrum stratégiai igazgatója.  

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek