Ahol patkánnyal etették a királynőt

AXN
PUBLIKÁLÁS: 2016. március 29. 23:00
Mindez a világ legfurcsább országának tartott Belize-ben történt.
Bors

Máig emlékezetes: hivatalos látogatásán II. Erzsébet királynő jó étvággyal elfogyasztotta az asztalára helyezett ételt, megtörölte a száját, majd rákérdezett, hogy mit is evett pontosan. Ekkor árulták el, hogy egy méretes patkányfélét szolgáltak fel neki, amelyet „gibnutnak” neveznek. Íze állítólag a nyúléhoz hasonlít. Az emlékezetes eset óta az állatot Royal Ratnek, vagyis királyi patkánynak nevezik.

Mindez a világ legfurcsább országának tartott Belize-ben történt. Tényleg furcsa: a főváros, Belize City a harmadik helyen áll a világ legveszélyesebb városainak listáján, folyamatosak a bandaháborúk. A déli negyed a legkeményebb környék: itt több ember halálát okozzák a golyók mint a rák és a szívroham együttvéve.

Az ország azonban természeti paradicsom is, nagy része védett területnek számít, évi 1 millió turista érkezik látogatóba a 300 ezres kis országba, hogy lássa a türkizkék tengert és az érintetlen dzsungelt. Amit biztosan nem találnak, az viszont gyorsétterem: az egész országban egyetlen McDonalds, Burger King, KFC és Starbucks sincs.

Ez az egyetlen ország Közép- és Dél-Amerikában, ahol az angol a hivatalos nyelv. Ettől még a kreolt, a spanyolt és az ősi maja nyelv különböző változatait is megértik, sőt, az itt élő amisok a német nyelv egy 17. századi változatával színesítik a nyelvi palettát.

Ide, Belize-be hívja barátait Milo, az AXN új sorozata, a Kutyaütők (Mad Dogs) főszereplője. A társaság szerda este érkezik a trópusi paradicsomba!
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.