Kínos baki árnyékolta be A Dal döntőjét

technikai hiba
PUBLIKÁLÁS: 2016. február 27. 22:25
Technikai hiba miatt a Kállay Saunders Band kétszer is előadhatta versenydalát.
Bors

Kállay-Saunders András és zenekara hetedikként lépett A Dal 2016 döntőjének színpadára, és az énekes dalát hallhatóan igencsak hamisan énekelte el. A produkciója után kiderült, hogy technikai hiba történt és fejcsóválva jelezte is a zsűrinek, hogy éneklés közben egyáltalán nem hallotta fülében a száma alapját, ezért csúszott el legalább egy fél hanggal. Mivel a hiba alapvetően nem András készülékében volt, ezért az énekes jelezte, szeretné, ha meg lehetne ismételni az előadást, amivel Zséda is egyetértett.

Tehát az Eurovíziós Dalverseny 2014-es magyar indulója újra elénekelhette a Who We Are című számát, ám a kínos közjáték vélhetően nagyon megzavarta, ugyanis másodszor sem sikerült túl jól produkciója és a zsűri is teljesen értetlenül állt a hallottak után. Kállay második éneklése végeztével érthetően csalódottan sétált le a színpadról és lélekben mintha fel is adta volna, hogy kijuthat Stockholmba. Ám ennek ellenére a zsűri szavazatai alapján a TOP 4-be harmadik helyen került be Freddie és Oláh Gergő mögött, valamint Petruska előtt. A Dalt végül Fehérvári Gábor Alfréd, vagyis Freddie nyerte, és ő mehet a májusi Euróvíziós Dalversenyre.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.