A TV2 műsorából ismerte meg Borda Istvánt, a Stephanusnak nevezett jóst a nő, aki 2011-ben hárommillió forintot utalt át a férfinak. Megismerkedésüket követően egy évvel ugyanis Stephanus közölte, amíg a hárommilliós családi örökségéről nem szedi le a rontást, az asszony nem is reménykedhet abban, hogy sikeres vállalkozásokba foghat – legalábbis ezt nyilatkozta az asszony három éve. A pénzét nem kapta vissza, feljelentést tett, a Bors pedig megtudta, ítélet is született az ügyben.
„B. István Vilmost a bíróság ítéletében bűnösnek mondta ki csalás bűntettében. Ezért őt a bíróság egy év börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Egyúttal a csalás vétsége miatt emelt másik vád alól a bíróság felmentette a vádlottat. Az ítélet 2015. 09. 25-én jogerőre emelkedett, ezzel a büntetőeljárás befejeződött” – közölte megkeresésünkre a Fővárosi Törvényszék sajtótitkársága.
A Bors kereste Borda Istvánt is, egy ismerőse viszont közölte, a tisztánlátó a tudomása szerint kómába esett. „Ez így igaz!” – közölte később maga a jós, akihez eljutott az üzenetünk.
– Nagyon megviselt ez az eljárás, és az ítélet is – mondta Stephanus.
– A hölggyel barátságnak indult a kapcsolatunk, és én magam kértem, hogy az átutalás során írja a közleménybe: kölcsön. Ezt ő maga is elismerte korábban. Vissza akartam adni a pénzt, és egy részét már törlesztettem is korábban, de a bíróság úgy ítélte meg, amikor kölcsönkértem, nem volt reális esélyem arra, hogy egyszer visszaadjam. Az ítéletem enyhe, rosszabb is lehetett volna! Ennek ellenére pszichésen teljesen kikészültem. Októberben elítéltek, a november 4-i szülinapomat már le kellett mondanom. Ágynak estem, december 19-én édesanyám vidékről jött fel, kórházba vitt. Ott derült ki, három agyi infarktusom volt és kétoldali tüdőgyulladásom. Mesterséges kómába tettek, anyámat felkészítették a legrosszabbra is. De felkeltem és túléltem. Az orvos szerint csoda, hogy élek! A veséim tönkrementek, járok kezelésekre, de minden erőmmel azon vagyok, hogy meggyógyuljak, és rendezzem a tartozásomat – mondta a Borsnak Borda István.
Tavaly ősszel a Bors írta meg: a Svájcban élő Marika hét éve várja, hogy Stephanus megadja neki azt a több mint húszmillió forintot, amit az elmúlt években adott neki.
– Betegség, villanyszámla, fűtés, majd az édesanyja is kért kétszer, és én mindig adtam. Születésnapjaira ezer-ezer frankot adtam a kezébe – közölte lapunkkal akkor a hölgy, de a jós szerint az asszony ajándékba adott neki és barátainak pénzt, és amióta párja van, féltékeny rá.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.