– Jó látni, hogy a sajtó előszeretettel foglalkozik Fördős Zével, akit A Konyhafőnökön kívül más műsorban is el tudnak képzelni. Szerencsére elmondható, hogy számos olyan sztárunk van, aki alkalmas a Farm műsorvezetésére. De hogy ki kapja végül ezt a feladatot, arról még kicsit korai beszélnünk, ugyanez igaz A Konyhafőnök új zsűrijének összetételére is – mondta el Pécsi Norbert, az RTL Magyarország sajtókapcsolati vezetője.
A népszerű blogger először 2014 szeptemberében tűnt fel A Konyhafőnök című műsorban, amelynek meghatározó személyisége lett, így nem meglepő, hogy ő az egyetlen, aki megúszta a zsűri átrendeződését. Mint elsőként megírtuk, a zsűri átszerveződik, Bernáth József és Vajda Pierre eltűnik a műsorból, Zé marad, és új kollégákat kap maga mellé.
Most újabb lehetőséget kapott a csatornától, hogy kipróbálja magát egy másfajta realityben. A műfajban már otthonosan mozog, hiszen korábban a dzsungelben is bevetették Szabó Zsófi, Madár és Aurélio mellett. Úgy tűnik, az RTL Klub hosszú távon számít a munkájára, aki újabb álmát valósítja meg. Korábban ugyanis azt nyilatkozta, szívesen lenne műsorvezető.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.