A törvény a sztárokra is lesújt. Jellemző, hogy elsősorban a rendszerváltozás óta van így, hisz az „átkosban” a hírességek általában megúszták azt is, amiért a kisember esetenként évekig ült. Abból a korból az egyik leghíresebb történet Som Lajosé.
A legendás zenész a nyolcvanas években 1 kiló 40 deka csempészett aranyat próbált értékesíteni egy budapesti ékszerboltban, amiért pénz helyett végül két év két hónap letöltendő börtönbüntetést kapott. Hamar elfeledtették vele, hogy ő az ünnepelt Piramis basszusgitárosa. Elmondása szerint az egyik börtönőr kiszúrta magának, és folyamatosan szívatta, még védjegyévé vált dús szakállától is megfosztotta.
– 118 napot ültem le, amikor keresztapám volt tanára, Berecz János, akkor rangos pártvezér segített, elintézte, hogy szabadlábon védekezzek. A városi legenda szerint megszöktem a Markó utcából, de ez így nem igaz. Amikor megjött a végzés, hogy sittre vágtak, Berecz tanácsolta nekem, hogy ne menjek be. A pilisi erdőkben bujkáltam, ott élő csibészek rejtegettek. Ez idő alatt Berecz személyesen Kádárnál jár közben az érdekemben, s így kaptam elnöki kegyelmet. Mindeközben azonban a karrierem megbicsaklott, s soha többé nem értek utol a korábbi sikerek – mesélte Borsnak Som.
Zalatnay Sarolta egy százhúszmillió forint kárt okozó csalási ügybe keveredett. Három év börtönre ítélték, de két év után szabadult. Igazán talpra állni ő sem tudott azóta, csak a lelki sebek gyógyultak be.
– Sajnos nem könnyű egy olyan időszakot elfelejteni, amikor az ember el van zárva világtól. Sokáig nem lehet elfelejteni azt, ami száz százalékban eltérő a megszokott élettől. A művészlélek még érzékenyebb erre: a művészlélek szabad, ezerszeresen fáj, ha attól megfosztják. Sokáig voltak dolgok, amiket nem szerettem: a rendőrszirénát hallani és a kulcscsomó csörgését. Egy ideig fél hatkor ébredtem, a börtönben ekkor van az ébresztő, de néha már három óra körül is ébren voltam. Ám ez már a múlt. Az idő mindent gyógyít, s én is azt szeretném, ha arra az időszakra már soha nem kellene emlékeznem.
Az olimpikon Farkas Péter 2004-ben kannabisztermesztéssel bukott le. Édesanyja XVII. kerületi telkén gondozták öccsével saját marihuánaültetvényüket. 2009-ben öt év fegyházbüntetést kapott, de mivel az előzetesből megszökött, büntetését hét évre súlyosbították. A sportoló 2014 augusztusában szabadult, a börtönből kilépve azt nyilatkozta, szeretne végre enni egy jót. Az meg is volt, de a gondtalan régi életből nem maradt semmi, csak tántorog a szabad életben. „Autókból élek, csak éppen feltöröm őket. Magnókat, GPS-eket lopok, jó áruk van” – mesélte például egy tavalyi bemutató bokszmeccs után, de azt, hogy valóban mit csinál, talán ő sem tudja.
Hasonló a helyzet Császár Előddel is, aki 1998-ban bedrogozva halálra gázolt egy rendőrt. Egy ország gyűlölte emiatt, noha a börtönt megúszta, azóta is bűnhődik az eset miatt. „Én nem tudok a közönség nélkül élni. A legnagyobb büntetésem az, hogy nekem szükségem van a közönségre, de a közönség gyűlöl” – mesélte öt éve. Minthogy saját néven nem hívták fellépni sehová, felvette a Shane 54 nevet, és azóta főleg külföldre készít trance-mixeket.
Keleti Györgyi sem tért magához azóta, hogy 2011-ben prostitúciószervezés miatt összesen hatvan napot töltött német és olasz börtönökben. A volt hadügyér lányát a munka és a szerelmek is elkerülik.
Damu Roland szabadulás utáni élete sem „legényálom”. A börtönben megnősült, de a nagy tévék is messzire elkerülik a nemi erőszak miatt négy és fél évre ítélt – három év után, tavaly szabadult – sztárt, s ezzel együtt a filléres gondok sem idegenek már számára.
A hírességek közül csak Stohl András élete tűnik rendezettnek a börtönhónapok után. A színész ittasan Budapest és Fót között közlekedési balesetet okozott. Öt hónapot ült. Buci újra főszerepeket játszik a színházban, és korábbi munkahelye, az RTL Klub is visszafogadta.
– Semmi gátlás nincs benne, ha a börtönben töltött időről kell beszélnie. Tudja, hogy megérdemelte, tudja, hogy mindenki azt várta: letöltendőt kapjon, és tudja, kellett is neki az a „pofon” – mesélte róla egy tévériport készítése után D. Tóth Kriszta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.