Celeb

12 milliós motorcsónakkal száguld Sebestyén Balázs

Bors

2015. november 3. kedd 04:30

Balázsról eddig is tudtuk, hogy szereti a jó autókat, most azonban a Bond-filmekben is feltűnt motorcsónakkal repeszt a Dunát.

Míg korábban csak jet skível szelte a Duna habjait Sebestyén Balázs, most nagyobb járgányra váltott. A képen látható motorcsónak a legújabb modellek közé tartozik, annyira menő, hogy ez a márka a régi James Bond-filmekben is feltűnt.

Nyilván sokan irigykednek a tévésre, hogy 38 évesen ekkora luxust engedhet meg magának, ilyenkor elfelejtik, hogy ő azok közé tartozik, akik keményen meg is dolgoznak a jólétért. Nem vitás, hazánk egyik legfoglalkoztatottabb műsorvezetője Balázs, szombaton főműsoridőben kétszer is feltűnik az RTL Klub képernyőjén, ráadásul az egyik legnépszerűbb reggeli rádióműsor is az ő nevéhez fűződik. Hajnalban kel, délutánonként gyakran forgat, este pedig a reggeli rádióműsorra készül. Aktívan részt vesz a Class FM adásának szerkesztésében. Nem kis szerepe van abban, hogy piacvezetők az éterben. Munkáját pedig megfelelőképpen honorálják is, sőt ismertségének köszönhetően nem is kell mindenre költenie.

– A héten végre megérkezett Amerikából Sebestyén Balázs hajója, egy vadiúj, sárga GTS 225-ös Glastron. Izgalmas volt, ahogy a kamion begurult a kikötő területére, és végre levehettük. Azonnal elindult, hogy közösen bontsuk ki, hogy belemásszunk, hogy átnézzük, hogy belekukkantsunk a motortérbe – áll egy hajókkal foglalkozó cég weboldalán, ahol már a kezdőlapon ott mosolyog az RTL Klub műsorvezetője, amint kezet fog a vállalat egyik munkatársával az említett csodajárgányban. Merthogy az, a magyar oldalon ugyan nem találni meg az árát, de külföldön 11,8 millió forintnak megfelelő dollárért árulják. A szakértők szerint is roppant dögös lett a széria 2016-os, leg­újabb modellje, amelyet a műsorvezető azonnal ki is próbált a Dunán.
­­

A Bors azt kérdezte Balázstól, milyen érzés egy ilyen csúcsmodellel száguldani, illetve arra is kíváncsiak voltunk, mennyire viselik meg az irigységből fakadó, rosszindulatú megjegyzések.

– Való igaz, megkeresett egy cég, hogy legyek a márkájuk reklámarca. Tudták rólam, hogy imádom a Dunát és a vízi sportokat. Szívesen mondtam igent a felkérésre és a megállapodás szerint bármikor, bármennyit használhatom, de legnagyobb bánatomra a hajó nem az én tulajdonom, hanem a forgalmazó cégé, úgyhogy senkinek semmi oka irigykedni – mondta a tévés. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hosszú Katinka hatalmasat úszott, Milák Kristóf megint tönkreverte a mezőnyt

vg.hu

Itt az oroszok gránátvető robotkutyája - videó

borsonline.hu

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a színész: csak 32 éves volt

mandiner.hu

Német lap: Miközben Európában kétségbeesetten keresik, hogyan jussanak más úton gázhoz, Magyarország még több gázt kap

ripost.hu

Se bugyi, se más, totál pucéran nyúlt ki a homokon a bomba testű üzletasszony

mandiner.hu

Ezek lesznek az emberiség utolsó szelfijei

travelo.hu

Szlovákia földből kinőtt, energiatakarékos hobbitháza

borsonline.hu

8 milliót követelnek Majkától a lemondott koncert miatt

origo.hu

Exkluzív dokumentumfilm sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

borsonline.hu

Megdöbbentő, mi került a talált tárgyak osztályára a Sziget fesztiválon

borsonline.hu

Hatalmas erőkkel vonult a rendőrség a bevásárlóközponthoz, lezárták a környéket: egy férfi holttestére bukkantak

További cikkek

Család

Gyógyszertől vakult meg a magyar műsorvezető édesapja, súlyos dologgal álltak elő az orvosok

CSERE

8 milliót követelnek Majkától a lemondott koncert miatt