Celeb

Szörnyű fellépésével lázadt Rékasi lánya

Munkatársainktól

Létrehozva: 2015.10.26.

Önmagamért figyeljetek rám! – üzente kínos szereplésével a Got Talent színpadáról a színészgyerek.

Rékasi Eszter, Rékasi Károly és Détár Enikő lánya – aki korábban zeneiskolába járt, és táncolni is tanult – az RTL Klub Hungary’s Got Talent című műsorában lépett fel. Előadása inkább volt kínos, mint értékelhető produkció.

Linczényi Márkó az értékelésnél azt mondta, a produkció egy pontjánál azon is elgondolkodott, ne hívjon-e szellemirtókat a lányhoz, mert úgy vergődött, mintha megszállta volna az ördög. Kovács Patrícia szerint pedig kitartó gyakorlással sem lesz jobb az előadás soha, ezért Eszter inkább ne is próbálkozzon. Horgas Eszter sem volt kíméletesebb, szerinte Eszter rettenetesen öncélú volt, nem pedig lázadó, ami talán valójában lenni szeretett volna.

Eszter összetört a kritikáktól, fejét leszegve hagyta el a színpadot.

A Bors részletesebben is kikérte Horgas Eszter véleményét. 

– Volt egy indulat, de nem volt tánc, nem volt ének... Hiába tehetséges valaki, ha nincs szakmai eszköze, ha még nem találta meg a helyét a világban – mondta a Borsnak a fuvolaművész, aki hozzátette, neki első pillanatban egyáltalán nem esett le, hogy Eszter, akit szülei csak Giginek becéznek, Rékasi Károly és Détár Enikő nagylánya.

– Óriási teher egy gyereknek, ha a szülei ismertek, azt gondolom, a produkciója egy lázadás volt, amely azt üzente, hogy a világ önmagáért figyeljen rá. Összességében véve egy nagyon furcsa és szakmailag értékelhetetlen teljesítményt nyújtott. 

Megkértük Makai Gábor klinikai szakpszichológust, hogy nézze meg Eszter produkcióját, és mondja el, szerinte mi az üzenete.

– Én nem egy huszonhat éves, érett művészt láttam a színpadon, hanem egy fiatal, serdülő lányt, aki keresi önmagát. Olyan, mintha szándékosan tette volna, amit tett – magyarázta a szakember.

– Feszegeti a határait, nem érdeklik az elvárások. Ez a produkció szólhatott valakinek, akár a szülőknek. Ő a személyiségét mutatta be, nem az volt a cél, hogy tovább jusson. Biztos vagyok benne, hogy nem fog tanárhoz járni és jövőre visszamenni, mert nem nyerni akart. Inkább nem verbálisan elmondani, ki is ő valójában. Nagyon erős szenvedélyt, vibrálást éreztem. Olyan embe­rét, aki nem találja a helyét, belülről szétfeszíti az ideg. Érzelmi viharok dúlnak benne. Hiszem azt, hogy legyőzhetetlen nyomás és teher lehet megélni azt, hogy ő nem elég jó, nem nőhet fel a szülei szintjére. Hiába okos, végez akárhány egyetemet, ha nem erősödött meg az énképe, akkor szenvedhet attól, hogy nem találja a helyét. Ha a szüleivel jó a kapcsolata, akkor ők is értik, hogy mi történt ott. Valószínűleg nekik szólt a produkció. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715061910
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715061910
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715061910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715061910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715061910
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője