Celeb

Férje után szerelmét is elbukta Demcsák

Bors

Létrehozva: 2015.10.20.

Jól viseli a szakítást Demcsák Zsuzsa. Ez a hangján is érződött, amikor telefonon kérdeztük: igaz-e, hogy vége a szerelemnek Sebastiannal?

A Bors szerkesztőségébe hétfő reggel jutott el a hír, hogy pár boldog hónap után szakított a pár. Először a férfit tárcsáztuk, hogy megkérdezzük, vajon azért látni-e újabban rendszeresen az éjszakában fiatal hölgyek társaságában, mert véget ért a kapcsolatuk Zsuzsával. Hosszú csend után csak annyit közölt: – Semmit sem szeretnék erről mondani.

Demcsák Zsuzsa ennél be­szédesebb volt: „A hír igaz, nem alkotunk már egy párt Sebastiannal. A kapcsolatunk nem állta ki az idő próbáját, ezért békében elengedtük egymás kezét, barátként váltunk el. Az egyedülálló édesanyák táborát erősítem, és köszönöm szépen, jól vagyok. Ahogy eddig is, ezután is a gyermekeim a legfontosabbak a számomra, minden energiámmal rájuk koncentrálok” – írta Demcsák a Borsnak. 

Talán éppen ez volt a gond. A Borshoz eljutott hírek szerint ugyanis a férfi többre vágyott annál, ami ebben a kapcsolatban juthatott neki.

– Sebastian elfogadta, hogy Zsuzsinak van két gyermeke, de hosszú távon nem tudta volna elképzelni, hogy nevelje őket, mert inkább saját családra vá­gyott. Szeretett volna egy ko­moly kapcsolatot, igyekezett beleadni mindent, de nem jött össze – mondta informátorunk.

Lehet, hogy köze van a szakításhoz annak is, hogy Demcsák sehogy sem illett bele a sorba. A playboy hírében álló férfi ugyanis mindig fiatalabb nőkre vadászott, és azt is pletykálták róla, hogy könnyen ismerkedik, járja az éjszakát, és imádja a gyengébbik nem társaságában tölteni az időt.

Karácsonyig már nem tervezett

Október elején a műsorvezető azt mondta egy magazinnak: nem gondolkozik azon, meddig tart a kapcsolata Sebastiannal. Zsuzsa szerint a nők hülyesége, hogy túl sokat kombinálnak, és ezzel el is ijesztik a pasikat. Ő például még a karácsonyt sem látja maga előtt, csak a holnapokra figyel. Állítása szerint nem azért nem adta át magát teljesen a férfinak, mert nagy nőcsábász hírében áll, hanem mert nehéz volt őt beengedni a napi rutinokkal körülbástyázott hétköznapokba.

Ezért aztán mindenkit meglepett, hogy július közepén kiderült, szerelemre lobbantak Zsuzsával. Ráadásul a mű­sorvezető a nyilvánosság előtt is vállalta a kapcsolatot, egy fesztiválon forró csókot váltott választottjával a sajtó jelenlétében. Ebből is látszott, hogy Zsuzsát nem érdekelte, mit hisznek, mit mondanak szőke, svéd származású lovagjáról, és az sem izgatta, hogy nem sok jövőt jósoltak nekik. Sajnos a károgóknak lett igazuk, kapcsolatuk csak három-négy hónapig tartott.

A Bors úgy tudja, Demcsák Zsuzsát nem viselte meg a szakítás. Barátai szerint tisztában volt vele, hogy Sebastiant nem lehet komolyan venni. Tudta jól, hogy ebből nem lesz egy életre szóló kapcsolat. Talán majd a következő lesz az igazi. Hiszen a 37 éves, szexi műsorvezetőnek minden esélye megvan arra, hogy hosszabb távra is párt találjon. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap