Cserhalmit nem érdekli a fájdalom

Cserhalmi György
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 13. 11:00
Humoros embernek tartja magát Cserhalmi György, aki szombaton ismét hatalmas szakmai sikert aratott. A rendezésében mutatták be ugyanis a székesfehérvári Vörösmarty Színházban a Tizenkét dühös ember című bűnügyi játékot.
Bors

A 67 éves Cserhalmi ritkán enged bepillantást a magánéletébe, sem önmagáról, sem a családjáról nem szívesen beszél. Csupán annyi tudható róla, hogy házasságban él, Sára lánya pedig filmrendezőként követte őt a művészi pályán, valamint, hogy tavaly egy súlyos ideggyulladás miatt hónapokig pihennie kellett. Épp ezért különleges, hogy sikerül szóra bírni őt.

A Bors munkatársa a színházban látogatta meg a Nemzet Színészét, aki akkor az utolsó premier előtti simításokat végezte a bűnügyi játékon. Azonnal kiderült, nem szószátyár ember.

– Óh, semmiség, csak a térdszalagjaimmal van gond. Lassan már én is meg tudnék csinálni egy térdműtétet, de mégiscsak rábízom az orvosokra – viccelt, amikor finoman rákérdeztünk a sántításának okára. Rögtön arról faggattuk, hogy a visszahúzódó álarca mögött humoros alak rejtőzik-e. – Igen, de a viccmesélést meghagyom a profiknak.

Cserhalmi azt mondja, örömmel vetette bele magát a rendezésbe, jó munkakapcsolatot alakított ki színészeivel, és sikerüknek titka a szeretet. Ugyan több évtizedes rutin van a háta mögött, de nem titkolja, minden előadás előtt lámpalázas, akár színészként, akár rendezőként gördül fel a függöny. Most is izgult.

– Általában a premier napjára érkezik meg a drukk. Örülök, hogy van. Várom, nagyon is várom, hogy jöjjön. Általában este hét óráig tart, de amint a színpadra lépek, elmúlik. Nincs mit tennie ellene – mesélte, majd poénkodni kezdett. – Egy dolog fontos, hogy toalett közelében legyek, hogyha mégiscsak szükség lenne rá. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.