Botrány! Varnus Xavér elmegy a Heti hetesből a vállalhatatlan kollégák miatt

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 08. 10:30
A közösségi portálon osztotta meg a világgal, faképnél hagyja a Heti hetest. „Vállalhatatlan szellemi mocsár”-nak nevezte néhány társát.
Bors

Xavér kiszáll a Heti hetesből. A népszerű orgonaművész a Facebookon jelentette be, és az okokról is elárult néhány részletet.

"Barátaim, a múlt heti adással elköszöntem a Heti Hetes stábjától, ellenére annak, hogy Ónodi Gyurit, az adás kitalálóját és főszerkesztőjét, kit közel 20 esztendeje ismerek, még jobban megszerettem. De abba kellett hagynom, mert van ezeknek a műsoroknak néhány olyan szereplője, akik oly vállalhatatlan szellemi mocsarat képviselnek személyes megítélésem szerint, amelyet még Gálvölgyi Jani humora sem volt képes ellensúlyozni. Mindenkor vállaltam az értelmes vitákat, de a műsor egynémely szereplőjéből roppant részrehajlóan vakkantgató politikai indulat nem finom dolog.

Legyen szabad Karinthyt idéznem, aki a magyarországi választásokkal kapcsolatban azt mondta egykoron: „Ha az ember öngyilkosságra készül, tökmindegy, hogy a jobb, vagy a bal halántékán lövi magát főbe.” És még egy csekélység: én az életemet tettem fel az orgonára, s mind a nagyközönség számára, mind pedig számomra mélységesen sértő, ha ezt a hitemet hétről hétre gúny tárgyává próbálja tenni néhány életmű nélküli nimand és rosszfogú rué, akiknek szellemi nívója egyenes arányban áll kinézetükkel. S ha soraimat olvasván bárkiben felmerül a gyanú, hogy célzásom netán rá is vonatkozik, messzemenően biztosíthatom arról, hogy megérzése helyénvaló. Az RTL Klub nagy családját hosszú esztendők óta barátaimnak tartom, egynémely műsoruk (XXI. század) példaértékű, s az ő érdekükben remélem, hogy egy napon felülvizsgálják a mostani HH szereplők listáját."

Varnus Xavér tavasszal lett állandó tagja a műsornak, aminek ő volt a 104. szereplője. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.