Alekosz látja a nőt Baukó Évában

valóságshow
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 26. 09:00
Baukó Éva nem találja az igazit, Nagy Alekosz az édesanyját gyászolja. Az Édes Élet kamerái előtt egymás terapeutái lesznek.
GYLF

Egy ország sírt és nevetett évekkel ezelőtt rajtuk: egy nagyszájú primadonna és egy suta szóvirágokkal kommunikáló görög. Nagy Alekosz és Baukó Éva most újra együtt.

A SuperTV2 csapata ugyanis rávette a párost, hogy barátságukat novembertől a tévénézők is követhessék. Az érintettek természetesen örülnek.

– Sokáig nem tartottuk a kapcsolatot, de azért sokszor eszünkbe jutott a másik. Egymásra bíztuk a lelkünk féltett titkait, és megtaláltuk a régi önmagunkat egymás mellett – mondta a Borsnak Éva.

– Az egyetlen nehézség, hogy én nem, ő viszont szeret inni, rá­adásul ilyenkor néha fellobban benne a tűz irántam, és nem tudom viszonozni. Ezek a mindennapos nehézségek.

A valóságshow-veterán nyakatekertebben fogalmaz.

– Az élet érdekes ám. Sokszor úgy irányítja az embert, hogy saját maga nem is tud róla. Éva esetében ez különösen így van: néha mellém sodródik. Igazából nem is tudja, miért, s mellém kerül, amikor szüksége van rám. Megoldandó és áthidalni való dolgok vannak most az életünkben, amit a sors úgy oldott meg, hogy összehozott minket. Lehet, hogy a hu­mor, az elképesztően sok nevetés, amit az utóbbi időben együtt átélünk, segít majd ne­künk. Bevallom őszintén, három éve nem nevettem annyit, mint Évával az elmúlt hetekben. Fantasztikus a hangulat közöttünk. És lehet, ez lesz a megoldás az ő melankóliájára és arra, hogy nem találja az urát. Nekem is hiányzott az önfeledt nevetés, szórakozás – merengett Alekosz, nem titkolva, hogy Éva olykor beindítja a fantáziáját.

– A mi kapcsolatunk egy hinta, ami előre-hátra kileng. Néha előre, akkor meglátom benne a nőt, főleg, amikor úgy helyezkedik, különböző pozíciókba. Ha például beszáll a kocsiba, és meglátom a combját vagy lehajol valamiért, és meglátom a fenekét, olyankor úgy előrebillenek. Aztán amikor a szemembe néz, visszabillenek baráti szintre, és így hintázunk, csónakázunk – magyarázta az Édes Élet szereplője.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.