Nagy szerelmek: 85 évesen is más férfiakkal hancúrozott Dalí neje

szeretők
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 05. 22:30
Salvador Dalí szokatlan házasságban élt Galával, a nála tíz évvel idősebb feleségével. Nem zavarták a nő sze­retői, de vállalta érte, hogy apja kizárja az örökségéből.
Tamás Rita

Salvador Dalí sosem fejezte be művészi tanulmányait, amit elvi okokkal ma­gyarázott, de sokkal nagyobb érv volt a számára, hogy apja addig vállalta eltartását, amíg nem végez a művészeti akadémián. Ennek fényében óriási dolog, hogy szerelméért lemondott a családi jussról, igaz, mire feleségül vette Galát, a nála tíz évvel idősebb botrányhős asszonyt, már elismert, tehetős művész volt.

Nem csak a hivatásában, de a magánéletében is történt addig egy és más, például furcsa kapcsolat fűzte Federico Garcia Lorcához. A költő köztudottan a saját neméhez vonzódott, Dalí iránt is szerelemre robbant, de az bizonytalan, hogy tényleg szeretők lettek-e. Egyes vélekedések szerint egyszer megpróbáltak szeretkezni, de olyan rosszul sikerült, hogy Dalí nemcsak a melegszexből ábrándult ki, de innen datálható, hogy a nőkkel sem tudott igazán intim kapcsolatot kialakítani ezután.

Hogy így történt-e, nem tudni, annyi bizonyos, hogy azért később is hírbe hozták nőkkel, többek között Amanda Lear énekesnővel, valamint néhány éve felbukkant a színen egy Pilar nevű nő – aki tényleg nagyon hasonlít rá –, és azt állította, hogy Dalí és a festő szobalányának eltitkolt gyermeke.

Ám a nagy szerelem nem ezekhez a nőkhöz, hanem barátja, Paul Élu­ard költő feleségéhez, Galához fűzte. Dalí 25, Gala 35 éves volt, amikor összeismerkedtek, a nő igazi botrányhős volt, hiányos öltözékével, szabad szerelmi életével megbotránkoztatta környezetét. Dalí teljesen a bűvkörébe került, öt évvel a megismerkedésük után feleségül is vette, vállalva azt, hogy apja kitagadja az örökségéből.

Ekkor már szép vagyona volt a festőnek, nem szorult rá a családjára, igaz, ahogy elvette Galát, elég gyorsan elkezdett megcsappanni a vagyon, hiszen a nő nagy lábon élt, rengeteget költöttek fiatal szeretőire, még 85 éves korában is fogadott otthonába mindenre kapható fiatalembereket, Dalí pedig abban lelte örömét, ahogy nézi szeretkezni hitvesét.

A nő haláláig éltek együtt ebben a furcsa kapcsolatban, Gala halála után Dalí egészsége megrendült, több alkalommal szándékosan éheztette magát, és nem vett magához folyadékot, abban a reményben, hogy így meg tudja ölni magát, de még több év szenvedés várt rá, végül a szíve vitte el. 84 esztendős korában Figueresben temették el, ahol meglátta a napvilágot.

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.