Dögrováson van Házibuli Attila cége

adóhatóság
PUBLIKÁLÁS: 2015. szeptember 02. 10:15
161 milliós árbevételű cégét siratja Attila, erre szálltak rá a végrehajtók. A zenész szerint nem ő hibázott, hanem egy húsipari cég.
Bors

Nagy bajban van Tillinger Attila. A Bors megtudta, hogy a Magic Force Music Kft.-re, amely Tillinger tulajdona, rátették a kezüket a végrehajtók. Ráadásul két végrehajtás is érvényben van rajta, egy másik végrehajtó pedig már a tettek mezejére lépett, lefoglalta a cégben Tillinger va­gyoni részesedését.

És ha ez még nem lenne elég gond az énekesnek, azt is ki kell találnia, hogyan tovább, ugyanis a Fővárosi Törvényszék elrendelte a cég felszámolását.

– Lépésről lépésre építettem fel a cégemet, amely egy pillanat alatt dőlt össze. Három évvel ezelőtt írtam alá együttműködést egy húsipari céggel, reklámidőket kellett lekötnöm számukra több tévécsatornán. Megkaptak mindent, de nem fizettek. Mivel ak­kor még a műsoromat ezen a cégen keresztül gyártottam, felhalmozódtak a kifizetéseim. Ez lett a vége. Ellehetetlenítették a vállalkozásomat – siránkozott Attila, aki cégével korábban 161 millió forint nettó árbevételre tett szert.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.