Naponta érik heves támadások Tolvai Renit rajongói oldalán, hogy miért festette át platinaszőke haját vörösesbarnára. „Ez már nem az igazi Reni, hanem egy műnő” – írja egyik rajongója, ám Reni értetlenül áll a támadások előtt, hiszen 18 éves koráig mindig is természetes barnás árnyalatú hajjal ismerte szülővárosa, Nagyvárad.
– Szeretném, ha mindenki megértené, hogy amíg nem kerültem a Megasztár színpadára 2010-ben, addig pont ilyen hajam volt, mint most. A rövid platinaszőkét a műsor miatt vállaltam, de sosem tudtam megbarátkozni vele – sóhajtott Reni, aki kezdettől ellenezte a rikító hajszínt.
– Emlékszem, hogy Zsidró Tominak is panaszkodtam, hogy nem érzem magaménak ezt a színt, de vállaltam. Szörnyű volt éveken át úgy tükörbe nézni, hogy nem önmagam láttam, hanem csak egy szőke lányt. A műsorban így szoktak meg a nézők, nem festettem vissza a hajamat, nem lett volna akkor praktikus – emlékezett Reni, akinek önbizalmára és önértékelésére is nagyban rányomta a bélyegét a világos haj, és bizony még sokáig hiányzott a magabiztossága.
– Fél éve festettem vissza az eredetire a hajam, és nagyon boldog vagyok, hogy újra önmagam lehetek. Ismét ugyanaz a lány tekint rám vissza, mint annak idején Nagyváradon, és ez nagyon jó érzés – mondta Reni, akinek nem csak a hajszíne, de az öltözködése is sokat változott az elmúlt öt évben. Extrém ruháit, szolidabb, nőiesebb darabokra cserélte, és élvezi, hogy a rákényszerített külső után újra a megtalálta önmagát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.