A divat terén finoman szólva is kihívásokkal küzd, esetlen, szószátyár, nyűtt képű figura, ráadásul roncstelepre való autóval jár, népszerűségben mégis lekörözi az akciófilmek sportkocsikkal száguldozó, délceg macsóit és a természetfeletti képességekkel büszkélkedő szuperhősöket.
Az álnaív Columbo hadnagy évtizedek óta letörölhetetlen a magyar tévécsatornák képernyőiről, kopott alakján nem fog az idő, pedig már 55 év telt el azóta, hogy először feltűnt egy filmben, igaz, akkor még nem a „saját” sorozatában.
Columbo harmadik megformálójának, Peter Falknak meghozta a világhírnevet, de nálunk még a magyar hangját kölcsönző Szabó Gyula népszerűségéhez is hozzájárult. Nem véletlen, hogy a szórakozott nyomozónak emlékművet emeltek Pesten kicsivel több, mint egy éve. Peter Falk dédapja ugyanis Falk Miksa volt, ezért a róla elnevezett utcába került a felügyelő és kutyájának szobra. Fekete Géza készítette az alkotást, amely mintegy két méter magas, és csaknem 14 millió forintba került.
• 1960-ban tűnt fel először a figura az Egyesült Államokban a The Chevy Mystery Show című sorozat 10. részében, amikor Columbót még Bert Freed alakította.
• Peter Falk csak a harmadik megformálója. A történetet színpadra is vitték Recept: Gyilkosság címmel, ebben Thomas Mitchell játszotta a hadnagyot.
• A szerep népszerűsége miatt írtak hozzá önálló televíziós sorozatot, ebben már Falk debütált 1968-ban.
• Van egy sohasem látható felesége, akinek még a neve sem derül ki. (Képünkön Falk és igazi neje.)
• Keresztnevéről sohasem esik szó, de az első évadban felmutatja jelvényét, amelyről leolvasható, hogy Frank.
• Egy 1959-es Peugeot 403-as kabrióval járt, amelyből alig félezer darabot gyártottak a világon.
• Rettenetesen rossz céllövő, ezért az előírt lövészetekre maga helyett a kollégáját küldi el. Fegyvert nem hord magánál.
• Az egyik epizódot az akkor még kezdő Steven Spielberg rendezte.
• Columbo rettenetesen zsugori, 25. házassági évfordulóján inkább táborozni vitte a feleségét, hogy ne kelljen neki ezüstöt venni.
– Olyan korban készült a sorozat, amikor Columbo rácsodálkozhatott a technológia újdonságaira. Ma már persze ezen jót nevetünk. De mivel hosszú évtizedeken keresztül együtt élt velünk, meghitt kapcsolatba kerültünk vele, mint például Bud Spencerrel, ezért nem is a sorozat történései vonzzák a nézőt a képernyő elé, hanem maga a karakter és az élmény, amit a film nyújtani tud. A fiatalok esetében pedig retrólázról beszélhetünk – mondta Réz András filmesztéta.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.