Elismert fuvolaművészként miért ült be egy show-műsor zsűrijébe? Ez valahogy nem illik a Horgas Eszter-képbe.
Megdöbbentem, amikor felhívtak, aztán arra gondoltam, ez nem lehet véletlen az életben. Nagyon sokat foglalkozom gyerekekkel, és ez a verseny mindenkinek jó lehetőség. Nekem azért, hogy felmérjem a terepet és intenzívebben tudjak segíteni a tehetséges fiataloknak. Egy kislánynak már fel is ajánlottam a segítségemet. Egy énekverseny zsűrijébe például nem ültem volna be, ahhoz nem értek, a Hungary’s Got Talent azonban más. A műfajok keverednek, a lényeg, hogy a tehetség és szenvedély fogjon meg a versenyzőkben.
Önnek melyik kártyalap jutott? Az odamondogató vagy a bájos ítész szerep?
Már az első megbeszélésen egyértelmű volt, hogy ez egy városi legenda, hiszen négy olyan karakteres művészt választottak, hogy a bekategorizálás nem is volna lehetséges. A mi zsűrink egyik legnagyobb erénye, hogy mindannyian lehetünk önmagunk. Tudok óvni, védelmezni valakit, de ha hanyagságot érzek, akkor bekeményítek. Sajnos előfordul, hogy teljesen felkészületlen, tehetségtelen versenyzőkkel is találkozunk. Ezek közül a versenyzők közül aztán van, aki fenyegető, átkokat szóró leveleket ír.
Megfenyegették?
Igen, erre is volt példa. Húsz évvel ezelőtt még nyomasztott volna egy ilyen üzenet, most már tudom, hogy ezek a kívánságok visszahullanak a szitkozódókra. Sajnálom ezeket a versenyzőket, hiszen az önismeret teljes hiánya alapozza meg a boldogtalanságukat. Én és a zsűritársaim is azt gondoljuk, hogy az őszinteségünkkel tiszteljük meg őket, és adunk arra esélyt, hogy megtalálják az igazi útjukat.
1970-es évek: 1965. július 19-én születik Budapesten Horgas Béla költő és Lendvai Júlia író gyermekeként. Három testvére van. Hatéves korától zenél, tízévesen fuvolázik először. A Városmajor utcai Zeneiskolába jár, majd a Bartók Béla Konzervatóriumba.
1980-as évek: A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Tagja lesz a Budapesti Fesztiválzenekarnak. Tanítani kezd. Szólistaként is egyre sikeresebb. Férjhez megy, két lánya (Anna és Lili ) születik. Házassága tönkremegy, gyermekeit egyedül neveli. Artisjus előadói díjat kap.
2000-es évek: Külföldön is hatalmas sikereket arat. Koncertjei telt házasok, lemezei kapósak. Összművészeti nyári kurzust indít fiataloknak. Több millió forintot örököl Vukán György zeneművésztől, melyet a fiatalok tehetséggondozására fordít.
Napjainkban: Felkérik az RTL Klub Got Talent című tehetségkutató show-jába zsűritagnak.
Sok dolga akad egy komolyzenésznek?
Tanítok, koncertezem, művészeti vezetője vagyok egy összművészeti kurzusnak és most ugye itt az újabb feladat, a Hungary’s Got Talent. Általában reggel hat órakor kelek, hogy legyen idő a gyakorlásra is. Ha felvétel van, forgatok egész nap, ha nem, akkor koncertezem. Éjjel érek haza. Szinte mindennap van a nyáron fellépésem. Fárasztó, ugyanakkor élményekkel teli nyár ez.
Ügyesen lavírozik a zenei stílusok között, az is ismeri a nevét, aki nem konyít a klasszikus zenéhez.
Nekem a zene nem a műfajokról, hanem magáról a zenéről szól. Számomra csak jó vagy rossz zene létezik. A fuvolát egyébként nem szólóhangszernek találták ki, így nagyon fontos szempont az új repertoár felépítése, és hogy a hangszeremen keresztül tudjam megérinteni az emberek lelkét.
A színpadra szexi ruhákban lép. Van egy aranyszínű, amit melltartó nélkül visel.
A bevállalós ruháim egyre konzervatívabbak ahhoz képest, amilyenek régen voltak. Az aktuális produkció témájától függően választom ki a fellépőruháimat. Egész más egy klasszikus, egy latin vagy egy Hét boszorka-est, ahol te is láthattál ebben az ominózus estélyiben. Ez az estélyi ruha akkor készült, amikor a Grammy-díjas Natalie Cole-lal koncerteztem. Ő bármi pénzt megadott volna érte, annyira tetszett neki. Ezek a ruhák bár mutatósak, de semmiképpen sem közönségesek. A kettő között éles különbség van!
Azt beszélik önről, hogy kőkemény üzletasszony.
Nem tudom, ki mondta, mert a pénz igazából nem érdekel. Ha ezen görcsölnék, sokkal gazdagabb is lehetnék. Sok lehetőséget kaptam az élettől, rengeteg pénzzel, például reklámszerződést, de ha nem tudtam azonosulni a dologgal, akkor is visszautasítottam, mikor két kicsi gyerekkel maradtam egyedül a válásom után. A volt férjemtől soha egyetlen forintot sem kaptunk, de ez már sokszor megjelent. Szörnyű történet. Többször bántalmazott, lelkileg nagyon megviseltek azok az évek. Tényleg nagyon kellett a pénz, mégis tudtam nemet mondani. Számomra a pénz csak egy eszköz, és nem cél.
Ma már nem kell számolnia a forintokat, százmilliót örökölt Vukán Györgytől.
Húszéves korom óta önállóan élek, soha, senkitől nem kaptam anyagi segítséget. A saját munkámból van pénzem, megdolgozom érte, és ez óriási érzés. Az örökségét sem magamra és a gyerekeimre költöm, hanem a tehetséggondozásra fordítom. Nos, ilyen kapcsolatban vagyok én a pénzzel. Fontosabbnak tartom, hogy másoknak tudjak adni, mint hogy mondjuk márványfürdőszobám legyen. A megjelentekkel ellentétben azonban nem százmilliót örököltem.
Akkor?
Épp annyit, hogy miután leadóztam, tudjak ösztöndíjat adni a gyerekeknek, hangszereket vásárolni nekik és támogatni őket. Büszke vagyok rá, hogy a lányaimmal egy forintot sem költöttünk belőle magunkra. Pedig Gyuri kifejezetten azt kérte, magamra és a gyerekeimre fordítsam a pénzt.
Boldog a párjával, de az előző kapcsolatai mind tönkrementek. Miért?
Megszállottan imádom a fuvolát, még a nyaralásokra is magammal viszem. Szerelmes vagyok a zenébe. A jelenlegi párom az első az életemben, aki érti ezt, és el is fogadja. Nem könnyű azonban ezzel a felfokozott ritmussal együtt élni. A színpadi életemben nincs helye magánéletnek, és ehhez nehéz alkalmazkodni, hisz ott nem a mezítlábas, konyhában sürgölődő nő, édesanya vagyok.
Nehéz lehet végignézni, ahogy például a világhírű Al Di Meolával kacérkodik.
Az egy nagy találkozás volt. A koncerten, a próbákon én valóban azt éreztem, hogy szerelmes vagyok belé, de abban a pillanatban, ahogy lejöttünk a színpadról, ez megszűnt. Nagyon szenvedélyes, új zenei élményekkel teli előadás volt a Carmen. Izzott a levegő közöttünk, és a színpadon történt meg mindaz, ami másnak a hálószobájában történik. Nagy ajándéknak tekintjük mindketten a találkozásunkat, hisz rengeteget tanultunk egymástól. Emiatt persze voltak feszültségek otthon, mert nehéz nem összemosni a magánéletemet a munkámmal.
És milyen ez a magánélet?
Szerelmetes a két lányommal és a párommal. A lányokkal valóságos véd- és dac- szövetséget alkotunk egymással, és azonnal a másik mellett termünk, ha valaki bántja. Megküzdöttem értük, de megérte, és boldogok vagyunk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.