A People magazin ezúttal biztos forrásból tudja, hogy Mila Kunis és Ashton Kutcher a hétvégén, család évégre kimondta a boldogító igent. A pár ugyan eddig nem erősítette meg a hírt, de úgy tűnik, az összeesküvés-elméletek kedvelői végre kipipálhatnak egy sztorit.
Kapcsolatuk igazi tündérmese, hiszen Mila és Ashton 1998 óta ismeri egymást, méghozzá a Fox televízió sitcomjában alkottak szerelmespárt.
– Életem első csókja a show-ban csattant el, ráadásul Ashtonnal – mesélte Kunis a W magazinnak, bár el kellett telnie jó pár évnek, hogy újra egymásra találjanak. Ez 2012-ben történt meg, majd tavaly februárban az eljegyzés is megtörtént, majd nyolc hónapra rá megszületett kislányuk, Wyatt Isabelle.
A rajongók – egy Facebook-bejegyzésre hivatkozva – már tavaly decemberben úgy vélték, hogy a pár titokban egybekelt. Tévedtek. A következő melléfogás márciusban, James Corden show-jában volt, ahol a 31 esztendős színésznő egy hatalmas gyűrűvel az ujján jelent meg és igen kétértelműen válaszolgatott a műsorvezetőnek. Corden legelső produkciójának nézettsége az egekbe szökött, de a hír kacsának bizonyult.
Nem kizárt, hogy ez a mostani frigy is kamu, hiszen akár a függetlenség napját is ünnepelhette a pár, de tény, jó esély van arra, hogy most tényleg ünnepelt Hollywood álompárja, különösen amiatt, hogy az a pletyka is elterjedt már, hogy Kunis megint terhes. Ilyen megközelítésből tehát Ashton valóban beköthette gyermeke anyjának fejét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.