Celeb

Szerelme nélkül megy nyaralni Liptai Claudia

Fái

Létrehozva: 2015.07.31.

Sokan úgy látják, hogy a híres cukrász, Pataki Ádám az ideális férfi Liptai számára. Most viszont csak a távolból szerethetik egymást, mert Claudia a kislányával megy nyaralni.

Miközben a magazinok arról írnak, hogy Claudia és a cukrászmester Pataki Ádám szerelme nem lesz kérészéletű – vagyis nem csak néhány hétig tart, mint az utóbbiak –, mégis úgy látszik, hogy van, amiben ez esetben is ismétli magát a „történelem”.

Nevezetesen: Clau és Ádám alig találkozik, nincs elég idejük egymásra.

Benjáminnal, aki tizennégy évvel volt fiatalabb nála, csak három hónapig tartott a románc, pedig az is nagy szerelemnek indult. A színésznő féltette civil kedvesét a nyilvánosságtól, de végül nem emiatt lett vége.

Akkor azt nyilatkozta: nem a köztük lévő korkülönbség volt a szakítás oka, hanem az egymással eltöltött idő hiánya. Egy év múlva megint rátalált a mindent elsöprő szerelem, ezúttal egy kolléga, Horváth Ákos személyében. Mivel ő már nem volt gyerek, ráadásul szintén színész, nem kellett a tolakodó médiától félteni.

De mit ad isten, a hosszú távú boldogság ezúttal is elmaradt, három hónap után szakítottak. Nagyjából akkor, amikor Claudia hazatért New Yorkból, ahová a kedvese nélkül utazott. Miért? Mert bár nagyon szerették egymást, a távolság közéjük állt. A 230 kilométer Budapest és Szombathely közt, a folyamatos utazgatás felőrölte a szerelmet. Ezúttal is a kevés együtt töltött idő lett a ludas!

De mi a helyzet most? Claudiát nem köszönthette fel személyesen szerelme a július 15-i születésnapján, mert a színésznő Pankával és a barátnőivel Balatonon nyaralt.

Most viszont már munkába állt, elkezdődtek az 50 milliós játszma forgatásai, aminek ő a műsorvezetője. Ráadásul a színésznő a kislányával, Pankával hamarosan elutazik nyaralni. Érthető, hogy nem viszi magával Ádámot, hiszen néhány hét után túl korai lenne egy ennyire bensőséges közös nyaralás.

De vajon a férfi, hogyan viseli, hogy alig találkozhat az imádott nővel? Éppen most, a kapcsolatuk elején, amikor még magas hőfokon lángol a szenvedély, ki lehet bírni, hogy hosszú napokig ne érintse, ne bújjon hozzá? Vajon ez a kapcsolat elég érett ahhoz, hogy kibírja a távolságot, az együtt töltött idő hiányát vagy néhány hónap alatt véget ér, mint a többi?

– Clau ebbe a szerelembe is pont olyan, őszintén, bár sokkal megfontoltabban vetette bele magát, mint az előzőkbe – magyarázta egy közeli ismerőse.

– A különbség annyi, hogy most közeli környezete sem csodálkozik a választottján. Sőt! Ezúttal úgy gondolják, hogy Ádám minden szempontból tökéletes választás. Amellett, hogy jókiállású, jóképű férfi, intellektuálisan is összeillenek, hasonló az érdeklődési körük. Érzelmileg kiegyensúlyozott, békés természet, aki kiegyensúlyozza Clau lobbanékony természetét. És ezúttal az anyagi helyzetük közt sem tátong szakadék. Ádám is legalább annyira elfoglalt, mint Claudia, így a korábbi aránytalanság és különbség sem jelent akadályt. Mindenki azért szorít, hogy ez a szerelem tényleg az igazi legyen és a sírig tartson! 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714978211
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián