Micsoda, úgy nézünk mi ki, mint akik szakítottak? Valaki tévedett, meg is lepődtünk a híreken. Nézd meg, mi az örülés! – csókolta meg szerelmét a Bors kamerája előtt a zenész-producer, aki rohamosan gyógyul agyműtétje óta, de olykor még keresi a megfelelő kifejezéseket. Fiatal kedvese azonban mindig mellette van, és ha kell, kisegíti.
– Minden fantasztikus. Itt vagyok, beszélgetek, énekelek, zongorázom, gitározom, azóta már írtam gyönyörű dalokat és szövegeket. Nem száz-, ötszáz százalékos vagyok – mesélte boldogan Kozso, aki egy szám erejéig hatalmas bulit csapott az EFOTT Fesztivál nagyszínpadán, majd az I love retro szervezésében egy másik színpadon folytatta.
A komoly megpróbáltatásokon keresztülment sztárpár, úgy tűnik, tényleg sikeresen megoldotta a problémákat, és megmentették négy éve tartó szerelmüket. Keira azt sem tagadta, milyen gyötrelmes hónapokon van túl.
– Nagyon nehéz volt az elmúlt időszak, nem gondoltam, hogy végig tudom csinálni. Még most sem könnyű, de együtt vagyunk. Vele vagyok, kitartok mellette és segítek neki – mondta példaértékű hozzáállással a csinos előadó, akit Kozso csak Csodának hív.
– Remélem, eljön a nap, amikor végre sikerül, és összeházasodunk Keirával – tette hozzá fülig szerelmesen az énekes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.