Bordaműtéttel fogy a kiscsécsi herceg

külső
PUBLIKÁLÁS: 2015. július 19. 05:30
Zavarja az éneklésben, és egyébként sem tartja magát sukárnak: Barna kiveteti a lengőbordáit.
Bors

Hosszan tartó bizonytalanságnak vetett véget Barna Barnabás. A kiscsécsi herceg új klipet tervez, de csak a forgatókönyv olvasásakor döbbent rá, az új slágerhez készülő film az életét is megváltoztatja: pontot tesz egy
olyan ügy végére, amely évek óta okoz számára álmatlan éjszakákat.

– Egy időben azt gondoltam, az egyre ritkuló hajam miatt érzem rosszul magam a bőrömben, aztán volt, hogy a füleimmel nem voltam elégedett, vagy éppen a fogsorommal. Ma már azonban tudom, mi az igazság – mondta a Borsnak a kiscsécsi herceg.

– Az új klipemben egy rendkívül kicsi és szűk helyen kell majd lennem egy-egy felvétel kedvéért. El is próbáltuk, de nagyon nehezen ment. Ekkor jöttem rá, hogy a lengőbordáim feleslegessé váltak. Edzeni is próbáltam egy időben, de az én alakommal nincs baj, csak a törzsem szélesebb a kelleténél. Sokszor a koncerteken a könyököm a bordámnak ütközik. Kés alá fekszem, és ha igazak a pletykák, az operáció után nemcsak sukár leszek, de olyan hírességek nyomdokaiba lépek, mint például Britney Spears – magyarázta a hiú énekes.

A mulatós herceg azt mondja, a következő napokban azon is dolgozik majd, hogy megtalálja a megfelelő sebészt, és megtudja, milyen mélyen kell a zsebébe nyúlnia, hogy a jövőben büszkén nézhessen tükörbe. Addig pedig folytatja egymilliós turnéját, ahol ő maga fizet százezret egy szerencsésnek azon a településen, ahová meghívják.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.