Tóth Gabit várták, de Tóth Verát kapták Sátoraljaújhelyen egy gyereknapi rendezvényen. A szervezők már hetekkel az időpont előtt színes plakátokkal népszerűsítették programjukat, amelyen az X-faktor mentora is szerepel, mégpedig – természetesen – fő helyen.
Gabi múlt pénteken még haknizott, másnapra azonban a hírek szerint lebetegedett, ezért testvérét, Verát küldte el Sátoraljaújhelyre. Az idősebbik Tóth lány erről a közösségi oldalán számolt be:
– Figyelem, Sátoraljaújhely! Tesóm, Gabi lebetegedett, ezért ma a gyermeknapi rendezvényen sajnos nem tud megjelenni! Helyette én megyek dalolni! Az előbb telefonáltunk egymással, olyan a beszédhangja, mint Don Corleonénak a Keresztapa filmből – adta hírül Vera.
A Bors értesülése szerint a csere ugyan különös volt, de gondot nem okozott. A nővért is szívesen fogadta a közönség.
– Én is a Facebookon olvastam, hogy nem Gabi jön, hanem Vera. Gondolom, meglepődött a közönség is, mert nem Verára számítottak, de azért jó koncertet adott! – kezdte a helyi művelődési ház egyik munkatársa, aki nem tudja, hogyan zajlott a háttérben az énekescsere.
A Bors természetesen felhívta a Tóth tesvéreket. Vera nem nyilatkozott, Gabit nem sikerült elérnünk. Így azt sem tudtuk meg, pontosan milyen betegség támadta meg az ifjabbik Tóth lányt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.