Fábián Anita lányával és párjával nyaral

Fábián Anita
PUBLIKÁLÁS: 2015. június 21. 11:00
A forgatások miatt nem tud előre tervezni, de nem is akar, inkább megóvja magát a “hol nyaraljunk?” okozta stressztől.
Sz. B.

A Jóban Rosszban népszerű színésznője sosem tartozott az idegeskedő típusok közé, egyelőre azt sem tudja, utazik-e külföldre az idén, de akárhova vezet Fábián Anita útja, garantáltan jól érzi majd magát.

– Elvileg júliusig forgatunk, de ez kiszámíthatatlan. Ami biztos, hogy Pipi augusztusban megy táborozni a Balatonra, és a szüleimet is meglátogatjuk Pécsett. Onnan viszont már csak egy ugrás a ha­tár és még egy ugrás a tengerpart. Lehet, hogy egyik reggel beülünk a kocsiba, és meg sem állunk a homokos partig. Nem tervezek előre, majd amihez kedvünk lesz. Én már megkímélem magam attól az őrülettől, hogy hajkurásszam a neten, hol van hely, milyen utazásra tudok még befizetni – mondta el Anita, aki kérdésünkre azt is elárulta, nem csak lányával kettesben tölti a nyarat.

– Talán ezen a kiruccanáson is lesz útitársam, de ezekről a részletekről nem beszélek – szögezte le mosolyogva a színésznő, aki Pipi miatt egyelőre a balatoni tábort várja leginkább. – Tudom, hogy a lányom nagyon élvezi majd azt az egy hetet. Ez angol nyelvű lovas tábor lesz, ahol a gyerekek több tanulható nyelv és sport közül választhatnak. Pipi nagyon szereti a más nemzetiségű gyerekeket, a színes bőrűekért egyenesen odáig van.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.