Melyik magyar celeb mondta ezt az öt mondatot?

aranyköpés
PUBLIKÁLÁS: 2015. április 19. 21:00
Itt az alkalom, hogy próbára tegye tudását, és néhány idézet alapján felismerje, melyik sztárról szólunk. Minden héten előveszünk pár aranyat érő kijelentést, hogy kiderítsük, kitől származik. Felkészült?
Bors

Eheti versenyzőnk igazán összetett személyiség. Imád pörögni, legalább tíz dolgot tesz egyszerre, aktív és sportos életet él. Kalandvágyó és határozott, igazán férfias jelenség. Na, de ott a másik oldala is; a kisugárzás a lényeg, ahogy ő látja, de nála azért a külső sem utolsó, ahogy mi látjuk. Ha tudja, hogy mikor kell helyesen y-t és i-t használni, akkor már meg is van a megoldás. Ha nem, itt van még egy kis segítség: rengeteget utazik és az utóbbi időben állandóan magával cipel egy óriási deszkát.

Tudja, ki ő? Segítünk!

Gondolta volna?

- Rossz volt látni, hogy az ingyen pia hatására, hogy szét tudnak esni a kis úrihölgyek. Lehet, van akinek ez bejön, én nem voltam büszke a saját nememre.

Ezt mi is sajnáljuk.

- Sajnos nagyon kevés igazán szép és emberi interjú készült velem a közel húszéves pályafutásom alatt.

Ahogy azt kell!

- A bort autentikusan kagylóból iszom.

Ugye már tudják is, hogy mi mire, illetve kire gondolunk!

- Egyenesen odajött hozzám egy hímnemű Amerikában igen ismert sztár és ezt mondta: "You are the only WOMAN in this party." Kedvesen megköszöntem a bókot, mert pontosan tudtam, hogy mire gondol.

A nagy váltás. Emlékszik?

- Celebek, medencében meztelenül úszkáló lányok, töménytelen mennyiségű alkohol, cicomás épületek és díszletek. Jó volt ezt így egyszer látni az életben, de köszönöm szépen elég volt.

 

Szavazzon! Megfejtés a jövő heti részben!

A múlt heti megoldás: Vajna Timi. Rengetegen eltalálták a helyes megfejtést, Timiből ötösre vizsgáztak. Gratulálunk!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.