Gyönyörű hangja mellett formás idomaiért is rajonganak a férfiak. A Rising Star győztese, Lucas Palmira még csak tizennyolc éves, de már a lába előtt hevernek a férfiak.
– Még soha nem volt rendes barátom, volt már fiúm, de hosszú párkapcsolatom eddig még nem – vallotta be a Borsnak a visszahúzódó énekes. – Természetesen én is vágyom a szerelemre, de eddig még nem talált meg. Többen kérdezték már tőlem: ez hogy lehet? De erre én sem tudom a választ – magyarázta a lány, akit a Facebookon szerelmes levelekkel bombáznak az ismeretlen rajongók.
– Nem mondom, hogy mindenkit elküldök, aki közeledik felém, ha valaki megtetszik, azzal szívesen találkozom, és kiderül, komolyan meg szeretne-e ismerni. Persze nem egyszer fordult elő, hogy valaki nem értette meg az első válaszomból, néha elég erőszakosak tudnak lenni – tette hozzá, majd és azt is elárulta, a genetika mellett minek köszönheti tökéletes alakját.
– A Rising Star előtt rendszeresen sportoltam, futottam, úsztam és táncoltam. A verseny miatt abbahagytam, de ha lement az érettségi, szeretném újrakezdeni. Amíg pedig nem mozgok annyit, jobban odafigyelek az étkezésemre – mondta, de soha nem feküdt sebész kése alá.
Többen meggyanúsították ezzel, mondván: a keble olyan szép és formás, kizárt dolog, hogy a természet műve legyen.
– Ezek a saját melleim – mondta Palmira kissé zavarban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.