Újabban Rasztovics Dáviddal, Tóth Gabi focista exével látni a szerelmi életével gyakran a középpontba kerülő Szabó Zsófit. Valentin-napon egy rendezvényen jelentek meg együtt, és kerülték ugyan a feltűnést, de olvasónk szerint egyértelmű volt, hogy összetartoznak.
– Együtt érkeztek György Ádám zongoraestjére, ahol Zsófi egy csokrot adott át. Nem ölelgették vagy puszilgatták egymást a sportolóval, de egyértelmű volt, hogy egymáshoz tartoznak, együtt is távoztak a rendezvényről – számolt be egy Bors-olvasó.
Természetesen az RTL Klub műsorvezetőjét is megkerestük, aki tagadta, hogy együtt lenne Dáviddal. – Vendég voltam az esten, egy csokor virágot adtam át György Bencének. Dáviddal jó ismerősök vagyunk csupán, nem láthattak minket együtt – szögezte le Zsófi, akinek legjobb barátja, Baronits Gábor és anyukája, Ungár Anikó is részt vett az eseményen. Velük közös kép is készült, de Dávid nem állt a kamera elé, csak az ott jelen lévők láthatták.
A Bors utánajárt, és úgy tűnik, mégis szorosabb a kapcsolat a focista és a színésznő között annál, amennyit vállalnak.
– Úgy tudom, hogy már jó ideje van köztük valami. Nem járnak, de néha találkozgatnak és randiznak – tudtuk meg Dávid egyik ismerősétől. A fiatalok nem szívesen beszélnek a bimbózó románcról, talán az állhat a háttérben, hogy Zsófi jó viszonyt ápolt Tóth Gabival is. Az X-Faktor mentora egy évig járt a focistával, két évvel ezelőtt szakítottak. Dávid talán ezután melegedhetett össze Zsófival.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.