Fluor Tomi használja a nőket

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2015. február 10. 08:45
Kamaszkorában Fluor Tomi még úgy képzelte, hogy mire betölti a harmincat, fiatal apukaként, boldog házasságban él majd. Ma­gánélete jelenlegi állása szerint ez nem fog összejönni: a 27 éves rapper egyelőre nem találta meg élete párját.
ozs

– Az ember húszévesen azt gondolja, hogy a harmincas ember már tök öreg. Aztán rájön, hogy rohadtul nem. Közben az idő felgyorsul, kétszer-háromszor gyorsabban telik, eltűnnek a gyermekkor végtelen nyarai. Úgyhogy a családalapítás kicsit később lesz. Biztos vagyok benne, hogy hálás lesz a családom meg én is, hogy nem vágtam bele túl hamar – magyarázta mosolyogva Fluor hozzátéve, hogy jelenleg sincs barátnője. Remekül elvan állandó kapcsolat nélkül is, mostanában csajozni is inkább csak munkaköri kötelességből szokott.

– Számtalanszor előfordul, hogy a produkció kedvéért vetjük bele magunkat az éjszakába. Poénkodunk vele, közben tényleg így van. A rengeteg meló mellett kellenek az impulzusok, hogy az ember tudjon miből táplálkozni. Előfordult, hogy úgy mentem bele egy kalandba, hogy tudtam, nyilvánvalóan nem lesz jó a vége. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy egy dal szempontjából jó lehet, ha egy kicsit fáj a szívem. Volt már olyan is, hogy egy csaj ölelése közben írtam meg a dalt. Az az elméletem, hogy az embernek mindig legyenek kint a csápjai, hogy sok mindent érzékeljen, amiből valami újat tud alkotni – árulta el Tomi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.