Thaiföldön talált rá a szerelem Varga Viktorra

Thaiföld
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 22. 07:32
Varga Viktor jelenleg Thaiföld szépségeit fedezi fel édesapja társaságában, ám az énekes az utazás során egy különleges lánnyal is összeismerkedett.
Bors

Varga Viktor év eleji vakációja nem szűkölködik a kalandokban. Az énekest többek között elbűvölte egy majomfalka, kipróbálhatta a búvárkodást, és egy harminc kilométeres gyalogtúrán is részt vett, de a Blikk információi szerint egy lánynak sikerült a leginkább mély benyomást tennie rá, és már azt tervezi, hogy Magyarországra is magával hozza új választottját.

- Egy hajóútra indultunk apuval, ahol találkoztam Ponnal. Már az első pillanatban nagyon megtetszett. Elkezdtünk beszélgetni, és hamar kiderült, remekül megértjük egymást. Éppen abban a városban lakik, ahol pár napra megszálltunk, így a hajóút után is alkalmunk nyílt találkozni. Viszont folyamatosan úton vagyunk, úgyhogy igyekszem minden percet kihasználni, hogy vele lehessek. - nyilatkozta az extravagáns énekes a lapnak, aki tavaly szeptember óta már nem Cinthya Dictator párjaként ismerhet a nagyközönség.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.